Nyitókép: PatrikSlezak/Getty Images

Több mint 18 millióan lehetnek a koronavírus halálos áldozatai

Infostart
2022. március 14. 08:00
A hivatalos számadatokhoz képest háromszor akkora is lehet a fertőzés okozta többlethalálozás.

191 ország és foldrajzi terület vizsgálata alapján vélekednek úgy az amerikai Washington University kutatói, hogy a fertőzés áldozatainak valós száma meghaladja a 18 milliót: egy részük a megbetegedésbe halt bele, más részük pedig a koronavírushoz köthető okokból hunyt el. A koronavírus-fertőzés ugyanis ront az alapbetegségekhez köthető állapoton például szív- vagy tüdőbetegség esetében.

A többlethalálozás kiszámításához a kutatók kormányzati weboldalakon, a World Mortality Database-ben, a Human Mortality Database-ben és az Európai Statisztikai Hivatalban végzett keresésekkel gyűjtöttek adatokat – írja a BBC.

Nagyon eltérők a helyi arányok

A becslések szerint a többlethalálozás aránya országonként és régiónként nagyon változó, a tanulmány szerinti általános globális arány 120 halálozás 100 ezer emberre vetítve. Ez azt jelenti, hogy a

2020-2021-ben 18,2 millió haláleset történhetett a betegség miatt

– háromszor annyi, mint a ténylegesen regisztrált hivatalos 5,9 millió.

A többlethalálozásra vonatkozó becsléseket a teljes vizsgálati időszakra számították ki, nem hetekre vagy hónapokra, mivel a koronavírus halálozási adatainak bejelentésében késések és következetlenségek vannak, amelyek drasztikusan megváltoztathatják a becsléseket, mondják a kutatók.

A legjobb és legrosszabb mutatókkal rendelkező országok

A legmagasabb halálozási arányok az alacsonyabb jövedelmű latin-amerikai, európai és szubszaharai afrikai országokban mutatkoztak meg, de néhány magas jövedelmű országban, például Olaszországban és az Egyesült Államok egyes részein is meglehetősen magas volt a halálozás.

A legmagasabb becsült többlethalálozási arányt a következő öt országban találták:

  • Bolívia
  • Bulgária
  • Eswatini
  • Észak-Macedónia
  • Lesoth

Az öt legalacsonyabb értékkel rendelkező ország a következő:

  • Izland
  • Ausztrália
  • Szingapúr
  • Új-Zéland
  • Tajvan

Csökkenő többlethalálozásra számítanak

"A világjárvány valódi halálozási arányának megértése létfontosságú a hatékony közegészségügyi döntéshozatalhoz. Több országból, köztük Svédországból és Hollandiából származó tanulmányok arra utalnak, hogy a koronavírus a legtöbb többlethalálozás közvetlen oka, de a legtöbb országból nem áll rendelkezésünkre elegendő bizonyíték. A további kutatások segítenek majd feltárni, hogy hány halálesetet okozott közvetlenül a Covid, és hány a világjárvány közvetett következményeként következett be" – mondta el a tanulmány vezető szerzője, Haidong Wang.

A kutatók szerint a pandémiához kapcsolódó többlethalálozás csökkenni fog, köszönhetően a vakcináknak és az új kezeléseknek, de a világjárványnak még nincs vége, és veszélyes variánsok is megjelenhetnek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!