Nyitókép: Andriy Onufriyenko/Getty Images

Lehet, hogy félresikerült az omikronvakcina

Infostart
2022. február 16. 18:19
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az állatkísérleti fázisban álló Covid-oltás ne lenne hatékony, csak azt vetíti előre, hogy az eddig oltásokhoz képest nem látszik számottevőnek az előrelépés.

Javában folynak a koronavírus omikron variánsa ellen kifejlesztett Pfizer-tesztek, az előzetes, állatkísérleti eredmények - amint azt a hvg.hu a Nature szaklapra hivatkozva írja - nem túl biztatóak, mivel nem nyújtanak nagyobb védelmet, mint a három korábbi oltás. Ez az a vakcina, amelyre Magyarország 9,5 millió előrendelést adott le.

Az oltás fejlesztése azért vált szükségessé, mert a variáns genomja közel 50 genetikai elváltozást "tud" a vuhani vírushoz képest, ezek legnagyobb része, 32, a vírus S-fehérjéjén található aminosavat módosítja.

A valóságos hatékonyságról márciusra várható bejelentés, és egyelőre az is igaz, hogy túl kevés állatot érintettek az eddigi kisérletek.

A mostani eredmények nem azt jelentik, hogy ai omikronoltás nem megfelelő, mindössze azt, hogy nincs jelentős eltérés a korábbi oltások eredményeihez képest.