Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Pfizer-vezér: hamarabb jöhet a negyedik oltás a vártnál

Infostart
2021. december 9. 14:44
Albert Bourla szerint az omikron teheti indokolttá, hogy negyedik adagot is felvegyünk.

A Pfizer szerint a gyógyszergyár a BioNTechhel közösen fejlesztett oltása által termelt antitestek hatását akár alá is áshatja az omikron variáns, így az embereknek a korábban vártnál hamarabb szükségük lehet egy újabb emlékeztető adagra – mondta el Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója.

A vállalat bemutatott egy laboratóriumi körülmények közt végzett kutatást, melynek értelmében három adagnyi Pfizer-oltás hatékonyan veszi fel a harcot az omikronnal szemben is, de két oltás hatékonysága jelentősen alacsonyabb az omikronnal szemben, mint a korábbi változatok ellenében. Két adag a súlyos megbetegedés ellen ugyanakkor továbbra is jó védelmet ad a Pfizer álláspontja szerint.

Valós adatokra várnak

Bourla megjegyezte, hogy a tanulmánya a variáns szintetikus, laboratóriumban létrehozott példányán alapult, így további adatokra van szükség a valódi vírussal végzett tesztekből. Ezek az eredmények pontosabbak lesznek,

megjelenésük a következő két hétben várható

a Pfizer vezérigazgatója szerint.

"Amikor ezeket az adatokat látjuk, meg fogjuk tudni mondani, hogy a harmadik adag elég hatékony-e az omikronnal szemben, és hogy mennyi ideig véd ellene. Most úgy hiszem, szükségünk lesz negyedik adagra is" – mondta Bourla a CNBC-n.

Hamarabb jöhet a negyedik oltás

Korábban azt vetítette előre, hogy a negyedik oltásra egy évvel a harmadik adagot követően lesz szükség, de ebben már nem biztos.

"Az omikron esetében várnunk kell, mert még nagyon kevés információval rendelkezünk.

Lehet, hogy egy évnél hamarabb is szükségünk lesz rá"

– mondta.

De előbb harmadik adag kell mindenkinek

A Pfizer vezérigazgatója szerint most az a legfontosabb, hogy a harmadik adagokat télen beadják, mivel ebben az időszakban több időt töltünk zárt terekben, ami aggasztó lehet járványügyi szempontból.

"A harmadik adag nagyon jó védelmet nyújt véleményem szerint" – mondta Bourla. Azt is hozzátette, hogy az olyan kezelések, mint a Pfizer szájon át szedhető vírusellenes tablettája, a Paxlovid, segítenek megelőzni a súlyos megbetegedést, ezáltal a kórházak leterhelését is.

Hisz abban, hogy a tablettaként szedhető gyógyszer az omikronnal szemben is hatásos marad, mivel egy olyan, az osztódásában szerepet játszó enzimet támad, amelyen nem mutatkoznak mutációk.

Az oltás a tüskefehérjét targetálja, itt viszont sok mutáció következett be az utóbbi időben.

A cég 2022 márciusára tud omikronra specializált oltást készíteni, amennyiben szükség lesz arra.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!