Nyitókép: NASA

Már most nagyobb az déli ózonlyuk az Antarktisznál, és még nő az idén

Infostart
2021. szeptember 21. 06:15
A legnagyobbak egynegyedében lehet majd a maximuma, legalábbis 1979 óta, amióta mérik.

Az ózonlyukkal kapcsolatos vizsgálatok és feljegyzések 1979-ben kezdődtek. Azóta megfigyelhető volt, hogy minden évben szeptember elején a déli féltekén az ózonlyuk mérete elkezd növekedni, valamint kimélyülni, és szeptember közepe és október közepe között éri el maximumát. Az idei évben is a szokásos módon kezdett el növekedni az ózonlyuk mérete, de az elmúlt két hétben szokatlanul nagyra nőtt, már az Antarktisznál is nagyobb – írja az Időkép.

Az 1979 óta feljegyzett ózonlyukak 75 százaléka kisebb, mint az idén várható. Ugyanakkor 2019-ben az átlagosnál kisebb volt a lyuk mérete, ez is azt mutatja, hogy szezononként más és más méretűre nő az ózonlyuk.

Általában decemberre viszont összezárul az ózonlyuk.

A légköri ózon megvédi a földi életet a sejteket károsító ultraibolya sugaraktól, melyek a Napból érkeznek – emlékeztet a portál. Az 1980-es évek második felében betiltották azokat az anyagokat, gázokat, vegyszereket, melyek pusztították az ózonréteget. A kutatók feltételezése szerint 2050-re akár be is záródhatna az ózonlyuk.