Nyitókép: MTI/EPA/ANP/Sem van der Val

Ígéretes a Janssen emlékeztető oltása a klinikai teszteken

Infostart
2021. augusztus 25. 19:28
A delta variánssal kapcsolatos hatékonysággal vagy az emlékeztető oltás biztonságosságával kapcsolatosan nem nyilatkoztak a Johnson&Johnson gyógyszeripari cégének képviselői, de azt elárulták, hogy az egyadagos vakcinához készített emlékeztető megsokszorozta az eredeti immunizáció nyújtotta védettséget.

Sajtóközleményben tudatta szerdán a Janssen, hogy korai klinikai kísérletekben nagyon biztató eredményeket produkált vakcinájuk második adagja. Az eredeti oltásból mindössze egyetlen adag elegendő a teljes védelem kialakulásának érdekében, két hét elteltével teljes immunitást kialakítva. A mostani tájékoztatás szerint az emlékeztető adag beadását követően nyolcszor annyi vírust semlegesítő antitest alakul ki az oltottak szervezetében, mint négy héttel az első adag felvételét követően, írja a CNBC.

Az antitestszám egyaránt emelkedett a 18-55 év közötti résztvevők szervezetében, valamint a 65 év fölöttieknél, akik kisebb mennyiségű hatóanyaggal kapták meg a vakcinát. Ezek egyelőre a klinikai tesztek első és második fázisának eredményei.

Mathai Mammen, a Janssen vakcinarészlegének kutatási és fejlesztési vezetője úgy nyilatkozott,

egyadagos oltásuk nyolc hónapon át robusztus védelmet biztosít

azoknak, akik megkapják.Hozzátette: a klinikai kísérletek eddigi eredményei ehhez hozzáteszik azt is, hogy egy emlékeztető adag beadásával a védelem megnyújtható.

A delta variánssal kapcsolatosan a cég mindössze annyit hozott nyilvánosságra, hogy az egyadagos vakcina ígéretes immunválaszt produkált a variánssal szemben.

Egyelőre Amerikában sincsen hivatalos iránymutatás azzal kapcsolatosan, hogy a Janssen vakcinájával oltottaknak szüksége van-e az újabb adag oltásra, és ha igen, mikor, de Mathai Mammen nyilatkozata alapján úgy tűnik, nyolc hónappal az első adag beadását követően szükséges lesz megismételni a vakcinázást ennek az oltóanyagnak az esetében is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!