Nyitókép: NASA/Bill Ingalls

Most számolhat esténként hullócsillagot - már a Perseidák csúcsánál vagyunk

Infostart
2021. augusztus 10. 14:06
Országos csillagászati programsorozat várja az érdeklődőket a Perseidák hetében.

A Perseidák egy látványos meteorraj, egy üstökös elhagyott darabjaiból áll össze – ahogy az ezen üstökös által porcsíkot a Föld keresztezi, a szemcsék elégnek a bolygó légkörében - ezt látjuk csillaghullásként. A Perseidák idei csúcsa augusztus 11-én és 12-én éjjel lesz, hajnali 1-2 körül lehet a legtöbb fénycsíkot látni. A városokból ugyanakkor nagyon kevés figyelhető meg ezek közül, alig néhány egy alatt, de a városokon kívül akár húszat is észlelni lehet. Szerencse, hogy idén nincs telihold - ellentétben az elmúlt két évvel - mondta el Boldog Ádám csillagász, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa az InfoRádióban.

A meteorológiai előrejelzések szerint pedig lesz derült ég is a következő napokban.

Az Egy hét a csillagok alatt című programsorozat részeként országszerte több mint ötven távcsöves bemutató várja az érdeklődőket, a legtöbb esemény csütörtök, péntek és szombat éjjel lesz.

A kezdeményezés célja, hogy minél többen élhessék át az éjszakai égbolt megfigyelésének élményét. Minderre jó alkalom kínálkozik a héten, ugyanis csütörtökön tetőzik a Perseida meteorraj, amely fényektől védett helyen szabad szemmel is rendkívüli látványt nyújt. A hullócsillagokon kívül is bőven lesz látnivaló az égbolton:

megfigyelhető lesz majd egyebek mellett a Jupiter, a Szaturnusz, számos csillaghalmaz és galaxis, valamint a Tejút is.

A programsorozat részeként többek között Baján, Balatonföldváron, Hajdúböszörményben, Salgótarjánban, Szegeden és Zselickisfaludon szerveznek egyebek mellett csillagászati előadásokat, távcsöves bemutatókat, hullócsillaglest, valamint lézeres csillagképtúrákat.

Az Egy hét a csillagok alatt közhasznú és ismeretterjesztő kezdeményezés, amelynek programjaihoz csillagvizsgálók, egyesületek és szakkörök, valamint amatőr- és kutató csillagászok járultak hozzá. A programok vasárnapig tartanak, melyekről bővebb információk az esemény Facebook oldalán találhatók - áll az összegzésben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csillaghullás - Boldog Ádám csillagász, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást