Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Fernando Villar

Erős negyedik hullámra figyelmeztet az immunológus

Infostart
2021. július 8. 12:05
A virológus pedig az javasolja a szülőknek, hogy a 12 év feletti gyerekek vegyék fel mind a két oltást még az iskolai év kezdete előtt.

Szlávik János az Európában terjedő delta variáns terjedéséről azt mondta a Tv2 reggeli műsorában, hogy az utazások miatt hazánkba is könnyen bejuthat a mutáns, és újabb hullámot okozhat. Európa több országában már emelkedik a fertőzések száma a delta miatt.

Falus András immunológus úgy látja, a delta variáns miatt Magyarországon is várható a negyedik hullám. Szerinte ez vagy ugyanolyan, vagy erősebb lesz, mint a harmadik hullám.

„Bocsánat a szlengért: haza fogja vágni a társadalmat” – nyilatkozott az ATV-nek, és hozzátette: nemcsak a kínai vakcina, hanem sok másik is nem bizonyult elég hatékonynak két oltás után, ezért az azonnali újraoltást kellene javasolni. Azt is kijelentette, hogy a harmadik oltások beadása mellett fontos lenne további 2-3 millió eddig még nem oltott ember immunizálása is.

Rusvai Miklós virológus szerint a nyár még szabad lesz, ősszel kell nagyobb fertőzés számra készülni. Úgy véli, október végétől várható a következő esetszám-növekedés, ezért az javasolja a szülőknek, hogy a 12 év feletti gyerekek minél nagyobb számban vegyék fel mind a két oltást még az iskolai év kezdete előtt.