Nyitókép: MTI/AP/Frank Augstein

Már most fel kell készülnünk egy következő világjárványra

Infostart
2020. november 10. 07:41
A WHO szerint az egyik legfontosabb következtetés, amelyet levonhatunk a covid-19 világjárvány kapcsán, az az, hogy a következő pandémiára már most el kell kezdenünk a felkészülést.

Tudomány, szolidaritás és működő megoldások: ez a hármas fogja legyőzni a koronavírus-világjárványt a WHO szerint. A szervezet, amely 73. Egészségügyi Világgyűlését éppen a koronavírus miatt rendezi meg ezen a héten virtuális formában, az esemény kapcsán kiadott sajtóközleményében három fontos üzenetet szeretne átadni a világ vezetőinek, melyek közül az első az, hogy képesek leszünk legyőzni a vírust.

Bár világszintű problémáról van szó, az Egészségügyi Világszervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy több nemzetnek is sikerült átfogó, bizonyítékokon alapuló, úgynevezett evidence-based megközelítéssel elfojtania vagy kontroll alá vonnia a vírus terjedését. A vakcinával, megelőzéssel és gyógyszerekkel kapcsolatos ismeretek megosztása többek közt a WHO ACT-akcelerátor programján keresztül történik, az országok megfeszített munkával dolgoznak a megoldásokon.

Arra is felhívják ugyanakkor a figyelmet, hogy a globális egészségüggyel kapcsolatos célkitűzéseket nem szabad feladni ebben a helyzetben sem.

Az egészség a társadalmi, gazdasági és politikai stabilitás alapját adja, erre figyelmeztet keserűen mindenkit ez a járvány is.

Ezen belül a WHO olyan problémákkal kapcsolatos témákban dolgozott ki a pandémia idején programokat, mint az immunizáció oltások segítségével, az egészséges öregedés, a méhnyakrák és a tuberkolózis visszaszorítása, valamint az élelmiszerbiztonság, a látásvizsgálatok fontossága, a szellemi tulajdon megvédése és az influenzára való felkészülés. Az eddig mellőzött trópusi betegségekkel, meningitisszel, epilepsziával és más neurológiai betegségekkel, az anyai és magzati tápláltsággal, a digitális egészséggel is szeretnének részletesebben foglalkozni a közeljövőben.

A szervezet harmadik üzenete pedig az, hogy a következő világjárványra már most el kell kezdenünk felkészülni.

"Az egészségügyi vészhelyzetekre fejlett infrastruktúrával rendelkező országok gyorsan fel tudtak lépni a SARS-CoV-2 terjedésének megfékezés és ellenőrzése érdekében"

– olvasható a közleményben. A WHO arra szólítja fel az országokat, hogy erősítsék meg felkészültségüket, tanulva ebből a leckéből.