Jön az időzített SMS

Infostart
2020. november 6. 07:10
A Google már teszteli az Üzenetek alkalmazása új funkcióját, amely segítségével beállíthatjuk, az app mikor küldje el az adott SMS-ünket.

A Google Üzenetek (Messages) nevű alkalmazás is, amivel SMS-t küldhetünk, vagy épp fizethetünk vele a parkolásért, fogadhatjuk rajta a bankszámlánkkal kapcsolatos értesítéseket. Az app hamarosan egy igen hasznos funkcióval bővülhet. A hvg.hu az Android Police alapján arról ír, a cég időzített üzenetküldést kezdett el tesztelni, amivel beállíthatjuk, hogy egy SMS-t mikor küldjön el a rendszer.

Akinél már megjelent a funkció, az a Küldés gombra hosszan rányomva hívhatja elő. Ilyenkor felugrik egy kis ablak, amiben négy opció közül választhatunk: három egy konkrét időpontot ajánl, a negyedikkel pedig beállíthatjuk az általunk preferált időpontot. Ezek után a csevegésben az üzenet előnézete jelenik meg, és az, hogy az egy időzített elem. Ha rábökünk, a részleteket is megtudhatjuk róla, illetve módosíthatjuk is azt.

Az új funkció egyelőre csak kevés felhasználónak érhető el, ám a jelek szerint hamarosan széles körben is használható lesz majd.