Nyitókép: Pexels.com

Húsz perc alatt mutatja ki a koronavírus-fertőzést egy ausztrál teszt

Infostart / MTI
2020. július 17. 20:32
Másként, mint az eddigi tesztek. Az eljárást szabadalmaztatták.

Ausztrál kutatók kifejlesztettek egy tesztet, amely mintegy 20 perc alatt kimutatja vérmintából a koronavírus-fertőzést. A Monash Egyetem kutatói szerint a teszt kimutatja azt, hogy az adott egyén fertőzött-e és azt is, hogy fertőzött volt-e a múltban.

A teszt fejlesztésében az egyetem kutatói mellett részt vettek a BioPRIA kutatóintézet valamint CBNS bio-nanotudományok intézet szakemberei.

A teszt parányi, 25 mikroliter vérplazmát vizsgál agglutinácó - a vörösvértestek összecsapódása - után kutatva, amelyet a koronavírus idéz elő.

Míg a jelenleg létező torokkenetteszt azt a célt szolgálja, hogy kimutassa a koronavírus-fertőzést, az agglutináció-vizsgálat azt is megállapíthatja, hogy ha valaki a közelmúltban fertőzött volt, még akkor is, ha a fertőzés már elmúlt.

Óránként több száz ilyen tesztet lehet elvégezni - közölték a kutatók, akik azt remélik, hogy tesztjüket antitestek észlelésére is lehet használni, segítve a vakcinák klinikai vizsgálatait.

A kutatók szabadalmaztatták eljárásukat, kormányzati és kereskedelmi támogatást kértek a gyártás felgyorsításához.

Az új koronavírus világszerte már több mint 13,8 millió embert fertőzött meg, a Covid-19-ben és szövődményeiben mintegy 600 ezren haltak meg azóta, hogy a vírus múlt év végén megjelent Kínában.