Nyitókép: MTI Fotó: Bruzák Noémi

Kisfilmmel búcsúztak el Lovász László leköszönő MTA-elnöktől

Infostart
2020. július 13. 12:50
A Magyar Tudomány Akadémia 193. közgyűlésének végén vetítették le azt az összeállítást, amelyben kollégái, barátai emlékeznek vissza Lovász László hatéves akadémiai elnökségére.

A tisztújítás és a közgyűlési szavazások eredményeinek ismertetésével, a leköszönő elnök, Lovász László és az új elnök, Freund Tamás beszédével zárult az Akadémia 193. közgyűlése. A közgyűlés záróeseményén először Lovász László ismertette a közgyűlési szavazások és a tisztújítás eredményeit, az új tisztségviselőket, valamint a különféle akadémiai testületek választott tagjait.

Az eredmények ismertetése után Lovász László átadta az Akadémia pecsétnyomóját utódjának, Freund Tamásnak. Ezt a szimbolikus gesztust Pálinkás József korábbi akadémiai elnök vezette be 2014-ben hagyományteremtő szándékkal.

Freund Tamás elnöki nyitóbeszéde után következett az a kisfilm, amelyben kollégái, barátai emlékeznek vissza Lovász László hatéves akadémiai elnökségére, aki végül rövid búcsúbeszédben zárta be az eseményt és az Akadémia 193. közgyűlését.

A záróeseményről a teljes film megtekinthető, a búcsúvideó 30.58 percnél kezdődik.