Nyitókép: Illusztráció - az új koronavírus elleni védekezésül szájmaszkot viselő Alla és Modzi az esküvője után a litván főváros, Vilnius házasságkötő palotája előtt 2020. április 3-án. MTI/AP/Mindaugas Kulbis

Meg kell tanulni a helyes maszkviselést is

Infostart
2020. április 22. 11:29
El kell érni, hogy mindenki a saját ügyének is tartsa a járvány mielőbbi megszüntetését, amiben segíthet a maszkok körültekintő, általános alkalmazása – mondta Makara Gábor orvosprofesszor, az MTA rendes tagja.

Az általános maszkviselés mellett szóló természettudományos érvek meglehetősen erősek – mondta az MTA honlapján megjelent interjúban Makara Gábor orvosprofesszor.

Mint kifejtette, a mostani járványban előkerült néhány olyan fontos meggondolás, ami korábban nem volt ismert.

„Az első, számomra az egyik legfontosabb, hogy a fertőzöttek jelentős része – becslések szerint 25–50 százalékaa – nem betegszik meg úgy, hogy tünetei lennének. Ők egészségesnek tekintik magukat, ám hordozzák a vírust, és terjeszteni is tudják. Ez egy nagyon komoly tényező a járvány terjedésében. Ezért

azok a vélemények, hogy az egészségeseknek nem kell bizonyos intézkedéseket betartani, egyszerűen azért hibásak, mert az egészségesnek látszókról nem tudjuk, hogy valójában egészségesek-e.

A jelenlegi járványügyi helyzetben tehát mindenki potenciális fertőzésforrás, egészen addig, amíg be nem bizonyosodik róla, hogy nem az. Ez nagyon nagy változás a korábbi járványokhoz képest” – emelte ki.

Az orvosprofesszor közölte, hogy újabb tudományos felismerés a vírus lehetséges terjedési módja is.

„Amikor tüsszentünk vagy köhögünk, viszonylag nagy, akár 1 mm-es cseppecskék hagyják el a légutainkat. Amikor hangosan beszélünk, akkor százszor-ezerszer kisebb részecskék, mikrométeres nagyságrendű, úgynevezett aeroszolok kerülnek a levegőbe. A nagyobb cseppecskékkel ellentétben, amelyek perceken belül kiülepednek a talajra, ezek az aeroszolok órákig tudnak lebegni. Így nagyobb távolságra is eljuthatnak, és a legfrissebb, az utóbbi héten megjelent adatok szerint bennük fertőzőképes vírusok lehetnek.”

Makara Gábor szerint nyílt téren ez a kockázat elenyésző, mert a levegőben szálló, vírusokat hordozó aeroszolok nagyon hamar eloszlanak, hígulnak, alig kimutatható szintre csökken a koncentrációjuk. Azonban ez nem történik meg egy olyan helyiségben, ahol nem jó a légcsere – mondjuk, egy üzletben, ahol folyamatosan jönnek-mennek az emberek, de a levegő nagyrészt ott marad. Ezért egyrészt

javítani kell a helyiség légcseréjét, másrészt az embereknek mind a kilélegzett, mind a belélegzett levegőjét szűrni kell.

A jó minőségű, N95-ös vagy N99-es orvosi vagy ipari száj- és orrmaszkok a levegőben lévő részecskék 95, illetve 99%-át is kiszűrik, ezek a legbiztonságosabbak, illetve ezekre van szükség a nagyon veszélyes helyeken – fejtette ki.

Az MTA rendes tagja szerint a kevésbé veszélyes helyeken azonban olyan maszkokat is érdemes hordani, amelyek csak 50-70 százalékban szűrik a belélegzett levegőt. Ezekben természetesen nem szabadna bemenni olyan sürgősségi centrumba, ahol vírusfertőzésre gyanús pácienseket diagnosztizálnak, vagy betegeket kezelnek, de társadalmi méretekben jelentős védelmet nyújthatnak. Vagyis mindenkinek érdemes hordania őket minden olyan helyen, ahol ő másokra nézve veszélyt jelenthet. Az ilyen maszkok is kiszűrik a kilélegzett levegőből a részecskéket, az esetleg ott lévő vírusok jelentős részét, amelyek így nem jutnak el egy másik emberhez.

Összeségében elmondható, hogy a maszkok – sőt, akár egy sűrű szövésű sál is – valamennyire csökkentik a fertőzés veszélyét. Márpedig egy ilyen járványban a sok kicsi sokra megy: a sok kicsi veszélycsökkentő erőfeszítés hatása társadalmi méretekben jelentős lehet. Sőt, ezeknek éppen akkor lehet nagyobb a jelentőségük, amikor a járvány már lecsengőben van, amikor a fertőzési ráta már egy körül van, azaz egy ember már maximum egy másik embert fertőz meg – jelezte.

Makara Gábor felhívta a figyelmet arra is, hogy

a maszk kockázatcsökkentő, de önmagában nem elegendő, vagyis a fontos a távolságtartásra vonatkozó és higiéniai szabályok szigorú betartása.

A másik, hogy az emberek tudják, hogyan kell fel- és levenni a maszkot. Ma már az ország 70-80 százaléka tudja, hogyan kell helyesen kezet mosni, de ugyanezt el kellene érni a helyes maszkviselés szabályaival kapcsolatban is – tette hozzá.

Textil maszkot javasol Merkely Béla

A maszkok viselése önmagában nem előzi meg a fertőzést, de használatuk lassíthatja a járvány terjedését. Általánosságban elmondható, hogy az egészségügyi ellátás során alkalmazott ún. sebészi maszkot a lakosság körében a dupla rétegű és magas hőfokon mosható textil maszkok helyettesíthetik – emelte ki Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az intézmény honlapjának.

A koronavírus okozta járványügyi időszak során akkor érdemes maszkot hordanunk, ha olyan közösségi térbe lépünk, ahol az ajánlott társadalmi távolságtartás csak nehezen tartható be. Így minden olyan helyzetben viseljünk textil arcmaszkot, amikor több emberrel is találkozhatunk, például élelmiszerboltokban, gyógyszertárakban, tömegközlekedési eszközön. Merkely Béla hangsúlyozta: a 65 év felettiek számára ezen felül is minden olyan esetben javasolják a magas hőfokon mosható textil maszkok viselését, amikor elhagyják otthonukat. Olyan alkalmakkor is viseljünk maszkot, amikor csak rövid időre távolodunk el az otthonunktól, így például amikor csak a szemetet visszük le a lépcsőházon keresztül – tanácsolta. Erre azért van szükség, mert ez a védőeszköz is hátráltatja a vírus terjedését.

A textil maszk esetében is figyelni kell az általános szabályokra, vagyis csak akkor van értelme a maszk használatának, ha az egyszerre takarja az orrot és a szájat, illetve ha nincsenek rések az arc és a maszk között. Használata előtt és levétel után alapos kézmosás szükséges.

Mivel a sebészi- és az ún. respirátoros arcmaszkok elsősorban az egészségügyi dolgozók részére szolgáló védőeszközök, célszerű otthon elkészített maszkot hordanunk, hiszen ezeket néhány alapvető szabály betartása mellett könnyedén elkészíthetjük magunk is, ráadásul mivel a házilag készített arcvédők moshatók, ezáltal többször is használhatjuk azokat.

Arcmaszk otthoni készítésekor mindig figyeljünk rá, hogy 60 fokon mosható, többrétegű vászonanyagból készítsük el a védőfelszerelést, ami mosógépben tisztítható. Amennyiben lehetőségünk van rá, készítsünk több maszkot is saját magunk és akár családunk, ismerőseink részére.

Több hazai és nemzetközi szakmai szervezet kiáll az általános maszkviselés mellett. Kemenesi Gábor virológus, a PTE Szentágothai János Kutatóközpontjának munkatársa, a Koronavírus Kutató Akciócsoport tagja is azt közölte, a maszk nem elsősorban a megfertőződéstől véd, hanem csökkenti a továbbadás veszélyét.

Április 27-től a fővárosi tömegközlekedésben, az üzletekben, piacokon is kötelező lesz, és korábban több vidéki polgármester is úgy döntött, hogy a település közterületein kötelező arcmaszkot viselni.