Nyitókép: BvOP

Csak négy módon érhet véget a koronavírus-járvány

Infostart
2020. március 18. 14:19
Egy amerikai szakértő szerint négyféle forgatókönyv lehetséges, és ezek közül nem a legrosszabb a legvalószínűbb.

William Haseltine, az ACCESS nevű nemzetközi egészségügyi szervezet elnöke, aki nemrég vezetett le egy amerikai–kínai egészségügyi konferenciát Vuhanban, azt mondja, a járvány négyféleképpen érhet véget – írja a Daily Beast című amerikai hírportál. alapján a 24.hu.

1. A tavaszi felmelegedéssel lelassul, majd lecseng

Négyféle koronavírust ismerünk, melyek a megfázáshoz hasonló, felső légúti betegségeket okoznak, és ezek mind szezonálisak A korábbi járványok során gyűjtött tapasztalatok szerint lehet, hogy melegebb, nedvesebb időben a járvány lecsillapodik, de túl sok még az ismeretlen tényező.

2. Akkor fullad ki, ha mindenkit megfertőzött

Ha a jelenlegi ütemben képes terjedni nyáron is, és akkor bekövetkezhet a második, a legrosszabb forgatókönyv. Lehetséges, hogy a vírus terjedése csak akkor fullad majd ki, amikor már senkit sem tud megfertőzni. Ez azt jelentené, hogy Föld lakosságának 40-70 százaléka fertőződne meg a betegséggel, és a fertőzöttek nagyjából 2 százaléka halna bele a betegségbe. Ezt az jelenti, hogy világszerte 64 – 112 millió ember halna bele a fertőzésbe.

3. A vakcina kifejlesztéséig tart

A harmadik forgatókönyv szerint a járvány addig terjedhet majd, amíg valakinek sikerül kifejlesztenie ellene egy vakcinát.Ez leghamarabb egy év múlva következhet be.

4. Elkészülnek a terápiás készítmények

Sokkal hamarabb, hónapokon belül kerülhetnek forgalomba a koronavírus elleni terápiás készítmények – Haseltine ezt tartja a legvalószínűbb forgatókönyvnek. Jelenleg két szer is nagyon ígéretesnek tűnik a koronavírus elleni harcban. Az egyik a remdesivir, amelyik a laboreredmények alapján az eddigi legjobb szer a betegség ellen, a másik pedig egy actemra nevű, szintetikus antitest, amit jelenleg is használnak Kínában a betegek kezeléséhez. Ezekkel a megbetegedéseket eredményesen lehet kezelni.