Nyitókép: Pixabay.com

Velünk élő evolúció: csökkent az emberi testhő 170 év alatt

Infostart
2020. január 10. 21:50
Az 1800-as évek elejéhez képest már jelentős a változás a férfiak esetében, de a nőknél is érzékelhető.

Ki gondolná, hogy megtévesztő adatot is mutathat az otthoni hőmérő? Bár sok minden befolyásolhatja, hogy az egyes embereknek mekkora a testhőjük - például a nem, az életkor, sőt még a napszak is -, ez inkább amiatt fordulhat elő, hogy mint egy friss kutatásból kiderült, az elmúlt évszázadban maga az emberi testhőmérséklet is változott.

Az egészséges ember testhőjével kapcsolatos adatokat és megállapításokat egyébként Carl Reinhold August Wunderlich német orvos alapos mérésein alapuló átlagolásnak köszönheti az emberiség. Ő ugyanis nagyjából egymillió mérés adatai alapján jelentette ki, hogy 37 Celsius-fok fölött már kóros folyamatok kezdődnek.

Ma már inkább 36,7-3,7 Celsius-foknál kezdődik a hőemelkedés. Az eltérés a Stanford Egyetem kutatói szerint abból adódik, hogy az eltelt 170 évben alacsonyabb lett az emberi test hőmérséklete - írta a 24.hu. A kutatók az amerikai orvosi archívumok nagyjából 677,4 ezer mérési adatát elemezve megállapították, hogy a 2000-res években született férfiak átlagos testhőmérséklete például 0,59 Celsius-fokkal alacsonyabb, mint az 1800-as években születetteké, ez évtizedenként egy folyamatos 0,03 fokos csökkenést jelent. Ugyanez a helyzet a nőknél, csak ott 0,32 Celsius-fokot csökkent a testhőmérséklet az 1890-es évek óta.

Emellett a zömmel az 1800-as évek elején született, és amerikai polgárháborúban harcolt veteránoktól, az 1971-75 közötti és a 2007-2017 között az egyetem saját mérési adatbázisából származó adatok elemzésével igazolták, hogy a fiataloknak és a nőknek magasabb a testhőmérsékletük, ugyanez a helyzet azokkal is, akiken több a felesleg, és mindenkinek melegebb a teste a nap későbbi óráiban.

Julie Parsonnet kutatásvezető szerint a változást az életmód, a lakhatás körülményei, a táplálkozás és az egészségi állapot változásai indokolhatják. „Mindez azt bizonyítja, hogy bár szeretünk úgy gondolni az emberi lényekre, mint akik az evolúció során nem változnak, az igazság az, hogy fiziológiailag is folyamatosan változunk.”