Nyitókép: pixabay

Hatalmasat dobtak a Google kutatói, megfogták az időt és összenyomták

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2019. október 26. 15:31
Elérték a kvantumfölényt, erről a Nature folyóiratban közöltek cikket. Egy olyan kvantumszámítógépet fejlesztettek, amely állításuk szerint egy hagyományos gép által 10 ezer évig elvégzett számítással 200 másodperc alatt végez.

A Nature cikkre reagálva a konkurens IBM azt állítja, hogy nem is adtak annyira bonyolult feladatot a kifejlesztett kvantumgépnek a Google szakemberei, szerintük ezt a feladványt tízezer év helyett kettő és fél év alatt ki tudta volna számolni egy hagyományos számítógép, bár a Google gépe akkor is 200 másodperc alatt végzett a munkával.

Imre Sándor, a Budapesti Műszaki Egyetem Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék vezetője az InfoRádiónak azt mondta, szerinte elbeszél egymás mellett a két számítás technikai óriásvállalat.

Nem az a kérdés, hogy egy műveletet mennyi idő alatt csinálunk meg, hanem az hogy ha kétszer akkora, kétszer olyan bonyolult feladatot adunk egy gépnek, akkor a berendezés kétszer annyi ideig számol-e, vagy ennél kedvezőbb a dolog.

Ez az, ami igazából most még kérdés, vagyis az, hogy ha növeljük a feladat méretét, akkor a sebesség hogy változik.

Imre Sándor úgy véli, számítástechnikai áttörés küszöbén áll a világ.

"Annak alapján, ami a Nature-ben megjelent, úgy tűnik, hogy ez valóban egy párhuzamos számításokat végző gépezet. Nagyon ígéretes az, amit leírtak, és valóban ott vagyunk a kvantum-felsőbbrendűség kapujában" - fogalmazott a szakember, de mint mondta, azt, hogy ez ezzel a géppel valóban megvalósult-e, ez a kvantumfölény, még nem lehet megítélni, arra még várni kell néhány publikációt és eredményt.

Ugyanakkor az, hogy egyre többet beszélnek, egyre többet publikálnak erről, az mégiscsak azt mutatja, hogy nagyon forr a világ, és nagyon közel vagyunk az áttöréshez

- mondta Imre Sándor. A BME tanszékvezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a kvantumszámítógépek alkalmazásánál a kulcskérdés, az adatbiztonság.

Azt hisszük, hogy titkosítva elküldtünk egy üzenetet, de ha valakinek van egy nagyon gyors gépe, akkor meg tudja azt fejteni. Ma a biztonságot általában azzal a feltételezéssel alkalmazzák, hogy a jelenlegi gépeink mennyi idő alatt tudnák feltörni - mondta a BME tanszékvezetője.

"Itt van egy gép, aminek nem 10 évig tart kiszámolni valamit, hanem két percig, akkor nagyon átrendeződik ez a világ is. Nyilván ilyen gépeket nagyon nagy cégek vagy nagyon erős gazdaságú államok tudnak fejleszteni,

elég komoly felelősség, hogy utána mire használják.

Imre Sándor arra számít, hogy az igazán erős titkosszolgálatok használni fognak ilyen gépeket, amikor mi még erről nem is nagyon fogunk tudni.

A tanszékvezető hozzátette, a kvantumszámítógépek a jövőben segíthetik a mostaninál jóval pontosabb időjárás-jelentések megalkotását, a hosszútávú modelleket és a klímatörekvéseket is előremozdíthatják azzal, hogy optimalizálják a szállítási hálózatokat, a globális teherforgalmat földön, vízen és a levegőben


KAPCSOLÓDÓ HANG:
191025 TUD1 1000 Kuantum számítógép - Imre öf FA
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást