Nyitókép: Wikipédia/Razvan Antonescu

Értékes leletre bukkantak Kolozsváron

Infostart
2019. szeptember 13. 08:36
A régészek a Híd utca felújítását megelőző feltárások során találtak rá a középkori város északi kaputornyát.

Ez az első felszínre került középkori kapuja a városnak - írja a Krónika Online.

A felfedezésről Sorin Cociş régész, a Régészeti és Művészettörténeti Intézet munkatársa elmondta: az intézet mellett az Erdélyi Történeti Múzeum, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szakemberei dolgoznak az útszakaszon, ahol napvilágra bukkant az A kategóriás műemlék.

Mint mondta,

a kapunak eddig egy 11 méteres szakaszát sikerült felfedni, de folytatják a feltárást.

A szakember szerint az Óvár tornyos kőkapuját 1404-ben építették és a város terjeszkedése során, 1873-ban bontották le. A városkaput nem tudják megmutatni a nagyközönségnek, a földben fogják konzerválni.

Kolozsvár négy egykori kaputornya közül az egyik legfontosabbat fedezték fel a szakemberek,

ez a történelmi emlék azért is kiemelkedő, mert a másik három kaputorony sohasem került felszínre.

A kolozsvári önkormányzat erőteljesen sürgette a régészek feltárómunkáját, a polgármesteri hivatal azt szeretné, ha a sugárút korszerűsítése december elsejére befejeződne, mivel a román nemzeti ünnepre a városba várják Klaus Johannis államfőt.