Nyitókép: Hajdúsági Múzeum

Arccal lefelé temettek el egy boszorkányt Hajdúböszörményben

Infostart
2019. február 5. 18:36
A lelet vizsgálata közelebb vihet bennünket Magyarország történetének megismeréséhez.

A napokban boszorkánysírt találtak Hajdúböszörményben, a haon.hu egy régészt kérdezett a leletről.

A böszörmények a honfoglalókkal együtt érkeztek a Kárpát-medencébe - mondta a lapnak Bálint Marianna régész. Muzulmánok voltak, elsősorban kereskedelemmel és pénzváltással foglalkoztak. A történetírás úgy tudja, hogy ez a település, amely Hajdúböszörmény északi határában található, ez volt a böszörmények egyik észak-alföldi központja.

Előfordulhatott, hogy valaki a kezén vagy a lábán hat ujjal, illetve fogakkal született, de lehetett más, olyan testi jellegzetessége, ami miatt a társadalom kiközösítette őt – fogalmazott a szakember. Akkoriban egyszerűbb volt boszorkányként megbélyegezni ezeket az embereket.

A másik magyarázat, hogy jobban ismerték a gyógynövényeket, és valamilyen szinten értettek a különböző betegségek gyógyításához, amivel szintén kitűntek a társadalomból.

Az is előfordulhat, hogy ezt a tudást nem mindig a jó cél érdekében használták fel, és nem gyógyításra.

A most talált boszorkánysír esetében az antropológiai vizsgálat végén derül majd ki, milyen nemű volt az elhunyt, egyáltalán nem biztos, hogy nő volt. Az, hogy a múltban a boszorkányként titulált emberek mind nők voltak, csupán napjaink sztereotípiája – mondta a Hajdúsági Múzeum régésze.