Indul a magyar tudomány ünnepe

Infostart / MTI
2018. november 5. 15:16
Az Akadémia egyik legfontosabb feladata a döntéshozók segítése mellett a társadalom tájékoztatása arról, hogy hol tart a tudomány - hangsúlyozta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke A magyar tudomány ünnepe rendezvénysorozat megnyitóján.

A rendezvénysorozat célja, hogy a tudomány legújabb eredményeit, fogalmait, lehetőségeit, perspektíváit, kérdésfeltevéseit bemutassa a tudomány iránt érdeklődő nagyközönségnek - fogalmazott Lovász László, kiemelve,

a rendezvénysorozat mottója: Határtalan tudomány,

amely "izgalmas szellemi utazást kínál ország határokon, a tudományok közötti határokon és gondolkodásunk berögződött határain keresztül is".

Ismertetése szerint az idei rendezvénysorozat nyitóelőadása az önvezető autók jövőjével foglalkozik: hogyan érzékelik az őket körülvevő világot, miként képesek kezelni a mindennapi helyzeteket.

Az egész országra kiterjedő, egy hónapon át tartó programsorozat több száz rendezvénnyel, előadással várja a közönséget - mondta köszöntőjében Barnabás Beáta, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese.

Az ünnepi megnyitón adták át az MTA 2018. évi tudományos díjait is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Simon Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia kommunikációs vezetője a tudomány ünnepéről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást