Mint ahogy a projekt honlapján írják: „ahogy a többi magyar történelmi fordulópont, úgy a mohácsi csata, annak elő- és utótörténete is tele van tisztázatlanságokkal, áthidalhatatlannak tűnő értelmezési különbségekkel és immár évszázados toposzokkal, amelyek elfedik az eseménysor valódi jelentőségét”.
Az idén év elején indult, hároméves projekt résztvevői három nagyobb témakörben folytatnak feltáró, összehasonlító és új típusú összegzéseket eredményező kutatásokat: földrajzi rekonstrukció, csata lefolyásának meghatározása, régészeti vizsgálatok, emlékezetpolitika megismerése, a „második mohácsi csata” feltárása és más sorsfordító – balkáni és közép-európai – ütközetek vizsgálata. A csatatér meghatározásától az emlékezetpolitikán át a Jagelló- és a Szapolyai-korszakkal kapcsolatos alapkutatásokig az összes lényeges kérdésre igyekeznek választ adni, abban a reményben, hogy a kutatás eredményei segítségével megérthető, mi történt a magyar királysággal sorsfordító időszakban.
Nem titkolt céljuk, hogy a munka eremdényeként
a mohácsi csatához tapadó „nagy nemzeti tragédia”-felfogás identitásfejlesztő eszközzé változna, és beépülne a magyar történelmi közgondolkodásba.
A kutatók szerint a korabeli Habsburgok érdekérvényesítésének és a 20. századi kommunista propagandának köszönhetően számos tévhit és nem helytálló értelmezés és értékítélet rögzült a köztudatban. A szakértők eddigi eredményeik alapján azt feltételezik, a Jagellók és Szapolyai János bűnbakkeresés áldozatává váltak, és valójában nem terheli őket akkora felelősség, mint akárcsak a mai történelemkönyvek sugallják. A Hunyadiak a „valódi teljesítményüknél jóval pozitívabb megítélést kaptak az utókortól”. A Habsburgok uralmát pedig könnyebben tudták jó kormányzásként beállítani az elődök értékelésének meggyengítése után.
Arra is felhívják a figyelmet, hogy a magyar seregnek a világ akkori legerősebb haderejével kellett csatába szállnia.