Nyitókép: Kovács Attila

Magyar tanácsadó segíti az USA korábbi alelnökének klímaharcát

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2018. június 28. 14:12
A magyar Ürge-Vorsatz Diana is részt vesz a Nobel-díjas Al Gore környezettudatos képzési programjának tudományos tanácsadó testületében.

Al Gore, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, Nobel-békedíjas politikus klímatudatosság növelésére indított programjának három apos berlini eseményére hívta meg szakértőnek Ürge-Vorsatz Dianát, a Közép-európai Egyetem professzorát.

A politikus szerdán két és fél-három órás előadást tartott 700 fős hallgatóságnak az éghajlatváltozás okairól és hatásairól, valamint arról, mit tudunk tenni ellene – tájékoztatott Ürge-Vorsatz Diana. Délután a két tudományos tanácsadójával – köztük a Közép-európai Egyetem professzorával – válogattak ki tízet az előadásról írásban beadott kérdésekből, melyeket csütörtökön megválaszoltak.

Ürge-Vorsatz Diana elmondta:

a legtöbb kérdés a gyakorlati megoldásokra vonatkozott.

Egyesek az iránt érdeklődtek, hogy nincs-e olyan gond a megújuló energiaforrásokkal hosszú távon a hulladék elhelyezésével, vagy azzak, hogy sok ritka nyersanyagot kell felhasználni az akkumulátor gyártásához. De azt is kérdezték, hogy mindenkit el lehet-e látni az alternatív erőforrásokkal. A szakértő hozzátette: érkezett kérdés a párizsi klímaegyezményről is, hogy segítségével megelőzhető-e a klímakatasztrófa.

A professzor szerint Al Gore „talán mindenkinél hatásosabban tudja megmutatni az éghajlatválasztás hatásait, és hogy ez mennyire ijesztő. Teszi mindezt tudományosan megalapozottan – tette hozzá.

Ürge-Vorsatz Diana elmondta: informális felkérést kapott arra, hogy a folytatásban is együtt dolgozzon Al Gore-ral és csapatával, ám ennek egyeztetése csak a későbbiekben várható.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magyar tanácsadó segíti az USA korábbi alelnökének klímaharcát
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Ürge-Vorsatz Diana
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást