Szenzációs hír a Marsról

InfoRádió
2017. szeptember 7. 05:48
Bórt fedeztek fel a vörös bolygón, és ez egy új tanulmány szerint ez segíthet a kutatóknak megválaszolni a kérdést, hogy kialakulhatott-e az élet a bolygón - írta a 24.hu.

A bórt a Curiosity marsjáró azonosította ChemCam nevű eszközével.

Patrick Gasda, a Los Alamos Nemzeti Laboratórium munkatársa és az új tanulmány vezető szerzője szerint mivel a borátok fontos szerepet játszanak az RNS-ek felépítésében, a bór felfedezése a Marson növeli annak esélyét, hogy a bolygón a távoli múltban kifejlődhetett az élet.

A borátok egy lehetséges hidat jelentenek az egyszerű szerves molekulák és az RNS-ek közt

– idézte a kutató álláspontját a 24.hu. Hozzátette, a bór jelenléte arról árulkodik, hogy, ha a szerves molekulák jelen voltak egykor az égitesten, az átalakulásukhoz szükséges reakció is megtörténhetett.

Létezik egy elmélet, az RNS-világ hipotézise, mely szerint az élet hajnalán az első létformákban az RNS genetikai információkat is hordozott és másolni is tudta magát. A nukleinsav egy fontos összetevője a ribóz nevű cukor. A cukrok azonban igen instabilak, vízben nagyon hamar oldódnak. A ribóznak ezért egy másik anyagra van szüksége ahhoz, hogy stabil maradhasson.

A vízben oldott bór például a ribózzal reakcióba lépve képes elég hosszú időre stabillá tenni a cukrot ahhoz, hogy létrejöhessen az RNS.

Gasda szerint a Marson egy 3,8 milliárd éves kráterben találtak borátokat – a mélyedés fiatalabb lehet a földi életnél. A kutató úgy véli, ez azt jelenti, hogy a vörös bolygón a Földtől függetlenül létezhettek az élet születésének kedvező körülmények.