A mobil a felnőttek plüssmacija

Infostart
2017. március 12. 09:05
„A mobil egy olyan eszköz, amivel fenntarthatóak a fontos kötődési kapcsolataink, ugyanakkor a mobil maga is a kötődés tárgyává válik. Hasonló szerepet tölt be, mint amikor egy kisgyereknek hiányzik az anyukája, és egy plüssmackót vagy egy takarót tart magánál, mert az megnyugtatja őt. A mobilnak ehhez hasonló szerepe lehet: helyettesíti a kapcsolatainkat és ezáltal megnyugtat minket – mondta Konok Veronika, az Etológia Tanszék tudományos munkatársa, egy új kutatás vezetője.

Ha az emberektől akár csak egy rövid időre is elveszik a mobiljukat, viselkedésük és szívritmusuk elárulja idegességüket,

még akkor is, ha ezt nem is veszik észre magukon – állítja Az ELTE Etológia Tanszékének legfrissebb kutatásának eredményei.

A kutatás vezetője elmondta, hogy a vizsgálat abban volt újszerű, hogy míg eddig csak kérdőívesen vizsgálták ezt a kérdéskört – megkérdezték a kísérletben résztvevőket, hogy mennyire idegesek, ha otthon hagyják a mobiljukat vagy ha lemerül az –, addig ebben a kísérletben sokkal objektívebb mérőmódszereket használtak.

„A kutatásban 18-26 év közötti egyetemisták vettek részt, akik viselkedését videóra vettük, és folyamatosan mértük a szívritmusukat. A résztvevők felétől (egy megfelelő indokra hivatkozva) elvettük a mobiljukat és betettük egy szekrénybe, míg a résztvevők másik fele megtarthatta a mobilját”, magyarázta Konok Veronika, az Etológia Tanszék tudományos munkatársa.

Ezt követően a résztvevőket 3 percre magukra hagyták, ami alatt bármit csinálhattak kedvük szerint, olvashattak, járkálhattak a szobában. A kutatók a videofelvételek és a szívritmus adatok elemzésén kívül még kérdőívekkel és pszichológiai tesztekkel is vizsgálták az alanyok stressz-szintjét és érzelmeit.

„Bár a mobiljuktól elválasztott személyek a kérdőíves válaszaikban nem számoltak be nagyobb mértékű stresszről, viselkedésük és szívritmusuk ennek ellentmondott”, számolt be a kutatásról Miklósi Ádám, egyetemi tanár, az Etológia Tanszék vezetője.

„A videó felvételek elemzése azt mutatta, hogy azok, akiktől elvették a mobiljukat, többször közelítették meg a szekrényt (ahol a mobiljuk volt), mint azok, akiktől nem. Vagyis

keresték a mobil közelségét, ami a kötődés egyik ismérve”

- részletezte.

A tesztalanyok viselkedését vizsgálva kiderült, hogy a mobilt nélkülöző egyetemisták gyakrabban vakaróztak vagy igazították a hajukat, ami jellegzetes „zavar-viselkedés”. Sőt, szívük is árulkodott szorongásukról: szívritmusuk olyan mintázatot mutatott, mely a stresszre jellemző, azaz a kötődés másik jelét, az elválasztáskor jelentkező szorongás élettani hatásait is megfigyelték a kutatók.

Vizsgálták a résztvevők érzelmi szavakra adott reakcióit is, és azt találták, hogy intenzívebben reagáltak a magánnyal kapcsolatos szavakra (pl. „szakítás”, „veszteség”), ami arra utal, hogy

a mobiljuktól megfosztott egyetemisták magányosabbakká váltak.

„A mobil egy olyan eszköz, amivel fenntarthatóak a fontos kötődési kapcsolataink, ugyanakkor a mobil maga is a kötődés tárgyává válik. Hasonló szerepet tölt be,

mint amikor egy kisgyereknek hiányzik az anyukája, és egy plüssmackót vagy egy takarót tart magánál, mert az megnyugtatja őt.

A mobilnak ehhez hasonló szerepe lehet: helyettesíti a kapcsolatainkat és ezáltal megnyugtat minket” - véli Konok Veronika.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A mobil a felnőttek plüssmacija
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást