Száz éven belül emberek élhetnek a Marson

Infostart
2017. február 18. 08:01
Ambiciózus tervvel állt elő az Egyesült Arab Emírségek vezetője: terveik szerint száz éven belül ember által érhető környezetet hoznak létre a Marson - számolt be a The Independent.

„Hosszú ideje arról álmodozik az emberiség, hogy más bolygókon leszállhasson. A célunk az, hogy összefogjuk azokat a nemzetközi törekvéseket, amelyek ezt a célt valósággá igyekeznek tenni” - mondta Mohammed bin Rásid Ál Maktúm sejk, mikor bejelentette a Mars 2117 projekt elindulását.

„A projekt gyümölcsét, amelyet az új tudás megismerése utáni vágy hajt, a jövő generációi aratják le” tette hozzá Mohammed sejk.

Az ország eddig 5,4 milliárd dollárt költött a 2014-ben létrehozott arab űrügynökség működtetésére, amely

a tervei szerint 2021-ben tervezi fellőni első űrszondáját.

A tervek szerint a Mars 2117 projektben kezdetben az Egyesült Arab Emírségekből származó tudósok vesznek részt, később azonban nemzetközi méretűvé válik majd.

A projektben a következő évtizedekben többek között azt fogják vizsgálni, hogy

hogyan lehet a leggyorsabban eljutni a vörös bolygóra,

és hogy hogyan tudják biztosítani az ember számára szükséges ételt és energiát - közölte a The Independent