Ne féljünk a tudománytól! Indul a "Szigma - a holnap világa"

Infostart
2016. szeptember 12. 13:20
A szélesebb közönség nehezen érti, hogy mi történik a tudomány világában, ezért a Magyar Tudományos Akadémia nyitni próbál az emberek felé - mondta el az InfoRádiónak az MTA elnöke. Lovász László szerint ezért is fontos az InfoRádió új, kedden este, az Aréna után jelentkező heti magazinműsora, a "Szigma - a holnap világa".

A XXI. századi tudományban az a legfőbb változás, hogy egyre jobban befolyásolja a mindennapi életünket, és ehhez egyre nehezebb és egyre mélyebb képzést vagy hátteret igénylő kutatásra van szükség– mondta el az InfoRádiónak a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

„A szélesebb közönség fél a tudománytól, tart tőle, kevéssé érti azt, hogy a tudományban mi is történik. Ezért is gondoltuk, hogy nagyon jó lenne egy rendszeres, a tudománnyal foglalkozó műsor” – mutatott rá Lovász László.

Az InfoRádió kedden este induló tudományos műsora, a "Szigma - a holnap világa" célja is az lesz, hogy a tudományt közelebb vigye az emberekhez – tette hozzá az MTA elnöke.

„Szeretnénk minél szélesebb körben elmagyarázni és bemutatni, hogy a tudomány mivel foglalkozik és azt is, hogy a tudományos eredmények mennyire közvetlenül érintik a mindennapjaikat. Ez nem könnyű feladat, mert közben a tudomány egyre mélyebb eszközöket használ, amelyeket egyre szűkebb kör ismer, vagy legalábbis egyre hosszabb képzésen keresztül jut el valaki oda, hogy ezeket igazán megértse. De azért lehet erőfeszítést tenni abba az irányba, hogy ezeknek a lényegét, a szellemét, lehetőségeit kicsit bemutassuk” – jelezte Lovász László.

Az akadémia elnöke úgy fogalmazott: az MTA célja, hogy megőrizze a kutatóbázist. Lovász László hangsúlyozta: a Lendület programmal igyekeznek a fiatal tudósokat hazacsábítani, illetve a Magyarországon dolgozókat megtartani.

Tudományos magazint indít az InfoRádió az Akadémia támogatásával

„Szigma – a holnap világa” címmel tudományos magazinműsor indul szeptember 13-án, kedden a 19 órai hírek után az InfoRádióban a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával. A félórás adásokban a hallgatók első kézből kapnak tájékoztatást azokról a legfrissebb kutatási eredményekről, felfedezésekről, fejlesztésekről, amelyek ma vagy holnap megváltoztatják az életünket, és mindazt, amit a világról gondolunk.

Az InfoRádió műsorfolyamában mindig nagy figyelmet szentelt a tudomány legfrissebb, legérdekesebb felfedezéseinek. A most induló műsorban a hallgatók a legmagasabb szakmai színvonalon, de mégis közérthetően hallhatnak a hazai és a nemzetközi tudományos élet aktualitásairól.

A szeptember 13-án induló, kiemelt időben, az InfoRádió zászlóshajójának számító Aréna című műsor után adásba kerülő heti magazin keddenként jelentkezik az InfoRádióban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
160912 BEL1 1000 MTA elnök - Lovász László öf DAL
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást