Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Tokió 2020: Szabó Gabriellánál már meg is van az év női sportolója

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2021. augusztus 9. 15:53
A magyar olimpiai küldöttség húsz érméből hatot kajakozók szereztek, a hat aranyból pedig hármat nyertek. A sportági sikerekről és a várható folytatásról a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriellát kérdezte az InfoRádió.

Szabó Gabriella elképesztőnek nevezte az egész magyar küldöttség tokiói teljesítményét, emlékeztetve, hogy olyan érmek is születtek, amik korábban nagyon nehéz feladatnak tűntek, még ha voltak is a győzelemre utaló jelek. A háromszoros olimpiai bajnok sportoló külön kiemelte a kajakosokat is, akik eredményével „rettentően” elégedett. „Hiszen a férfi kajak most mutatta meg hosszú évek után megint az erejét, és a lányok is a négyes arannyal bebizonyították, hogy ez a női mezőny valójában itt, Magyarországon nagyon erős.”

Az InfoRádiónak nyilatkozó klasszis szerint azzal, hogy Csipes Tamara a magyar küldöttség legeredményesebb sportolója lett, meg is van az év női sportolója a személyében. Óriásinak tartja, ahogyan Csipes Tamara végigcsinálta a hat napot, szíve csücskének azonban Kozák Danutát tartja, aki fel tudott állni a padlóról.

„Mind a ketten gyönyörűen teljesítettek. Más-más lelkiállapotban érkeztek a négyesbe, de össze tudták rakni minden erejüket.”

A női kajaknégyes másik két versenyzőjével, Bodonyi Dórával és Kárász Annával kapcsolatban, akik nem azok a típusú versenyzők, akik állandóan reflektorfényben lennének, Szabó Gabriella kiemelte: nagyon nehéz, főleg Kozák Danuta mellett versenyezni, és csapatemberként részt venni a válogatottban, mert

a legnagyobb versenyző mellett az ember úgymond „csak egy statiszta”,

amit ő maga is megtapasztalt korábban. „De igenis, megéri Dana mellett vért izzadni minden nap, mert olimpiai bajnok lehet az ember.”

Szabó Gabriella végezetül a sportág jövőbeni helyzetével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy csak „kapkodja a fejét”, hogy az olimpiai műsor olimpiáról olimpiára változik – utalva arra, hogy Párizsban két gyorsasági kajakversennyel kevesebbet rendeznek, miután a 200-as számok mind a nőknél, mind a férfiaknál kiesnek.

„Ez katasztrófa!”

Ugyanakkor az 500 párosnak örül, ahol Tótka Sándor szerinte nagyon jól meg fogja találni a helyét Nádas Bencével, vagy akár egy másik kajakozóval. „Sanyi nagyon jó csapatember, és a sprintről az 500 párosig három év alatt föl lehet még menni, úgyhogy szerintem meglesznek a megfelelő versenyzők a távokra, mert elég rugalmas a csapat.” Mindemellett nagyon kíváncsian várja, hogy a női mezőnyből kik fognak még Párizsig kitartani.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tokió 2020: Szabó Gabriellánál meg is van az év női sportolója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást