Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Marosi Ádám hatodik Tokióban

Infostart
2021. augusztus 7. 12:43
A férfi öttusázók versenyét a brit Joseph Choong nyerte, Marosinak a dobogóra nem volt esélye, de nagyot versenyzett.

Marosi Ádám úgy vágott neki a futás és a lövészet kombinált számának a hetedik helyről, hogy közel volt a dobogó is. Az első lövészetet viszont négy hibával teljesítette, így a kilencedik helyre csúszott vissza, az éllovashoz fél perces hátránnyal.

Az élboly mögött öten haladtak együtt, aztán a következő lövészet már megrostálta az üldözőket, ezt két hibával hozta le az idei világbajnok, és feljött a hetedik helyre.

A harmadik lövési sorozat sikerült a legjobban, ekkor csak egyszer rontott, továbbra is a 6-7. helyen haladt. Az elsők messze volt, az ötödik hely tűnt elérhetőnek ekkor.

Az utolsó sorozatban két hibája volt Marosinak, a vetélytársak pedig többször is hibáztak, így az ötödik helyre tudott felfutni. Maradt ereje a végére is, a negyedik sem tűnt túl távolinak, ám megérkezett a cseh Vlach, aki lehajrázta a magyart az utolsó egyenes előtt. A 37 éves versenyző így hatodik helyen végzett.

Kasza Róbert a 26. helyen végzett.

A brit Choong mögött az egyiptomi Elgendy lett a második és a koreai Jun a harmadik.