Hetedik a férfi kajaknégyes

Infostart
2021. augusztus 7. 05:41
A Nádas Bence, Béke Kornél, Csizmadia Kolos és Tótka Sándor összetételű egységnek nem volt esélye a dobogóra.

A férfi kajakos kvartettek ezúttal nem az elmúlt évtizedekben megszokott 1000, hanem 500 méteren versenyeztek. A magyar egység évek óta együtt készült, de aztán Kuli István tavaszi sérülése átírta a terveket, és az olimpia előtt néhány héttel át kellett alakítani az egyéget.

A magyar hajót így most Nádas Bence, Béke Kornél, Tótka Sándor és Csizmadia Kolos alkotta, közülük Nádas, Tótka és Csizmadia már aratott sikereket a japán fővárosban, Tótka megnyerte a 200 méter egyest, Csizmadia negyedik lett ugyanebben a számban, Nádas pedig ugyancsak éppen lemaradt a dobogóról Kopasz Bálinttal K-2 1000 méteren.

A magyar hajó jól lapátolt a szombati döntőben, de a dobogós helyektől messze volt. Az élen a várakozásoknak megfelelően a németek és a spanyolok vívtak nagy csatát, a táv nagy részében utóbbi hajó vezetett, de végül a németek lehajrázták őket.

A győztes egység tagja, a 39 éves Ronald Rauhe az első férfi gyorsasági kajak-kenuban, aki öt különböző olimpián is érmet tudott szerezni.

Ez volt az utolsó kajak-kenu döntő a játékokon, a magyar küldöttség parádés teljesítményt nyújtva három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel távozik Tokióból.