Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Öt magyar kajakegység a döntőben

Infostart
2021. augusztus 5. 03:59
Férfi és női kajak egyesben is magyarok nyerték a középfutamokat. Kozák Danutáék újra összecsapnak Lisa Carringtonnal.

A férfi kajak egyesek 200 méteres versenyében Tótka Sándor és Csizmadia Kolos is futamgyőzelemmel jutott be a döntőbe.

Csizmadia a szerdai elődöntő után ezúttal is legyőzte a címvédő brit Liam Heathet.

Tótka pedig az előfutamban aratott könnyed sikere után ezúttal is remekül rajtolt és végig vezetve, tisztán nyert.

Női kajak: eddig sima

A kétszeres címvédő Kozák Danuta, valamint Csipes Tamara is magabiztosan, futamgyőzelemmel jutott be a döntőbe a kajak egyesek 500 méteres versenyében

Csipes a rajt után az élre állt, s bár az új-zélandiak második számú versenyzője, Caitlin Regal vele tartott, egy hajóhossz előnnyel haladt át elsőként a célvonalon.

Kozáknak a második középfutamban csak a mellette lapátoló két fehéroroszra, a 2017-es világbajnok Volha Hudzenkára és az öt éve negyedik Marina Litvincsukra kellett figyelnie. A Ferencváros 34 éves, ötszörös olimpiai bajnoka a táv első felében Hudzenkával együtt haladt, aztán ritmust váltva az élre állt, s bár a hajrában még a portugál Teresa Portela is támadta, megszerezte a futamgyőzelmet.

Csak az egyiknek sikerült

A Nádas Bence, Kopasz Bálint duó bejutott a nyolcas fináléba a kajak kettesek 1000 méteres versenyében. A Béke Kornél, Varga Ádám kettős a B döntőben fejezi be a szereplését.

A két magyar hajó azonos középfutamba került, a hat egység közül négy jutott a fináléba.

Nádasék jobban kezdtek, 250 méternél a harmadik helyen lapátoltak, majd a táv második felét a világbajnoki címvédő Max Hoff-fal és Jacob Schopffal tették meg az élen, és a célba is a győztes németek mögött érkeztek.

Béke és Varga az elején és a táv közepén még tartotta negyedik, továbbjutó helyét, a hajrában azonban visszaesett és ötödikként a B döntőbe jutott.

B döntő kenuban

Takács Kincső és Balla Virág is a B döntőbe kvalifikálta magát a kenu egyesek 200 méteres versenyében. Előbbi nyolcadik, utóbbi hatodik lett futamában.