Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Szabó Gabriella: még sokkhatás alatt állok

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2021. augusztus 3. 12:15
A már visszavonult háromszoros olimpiai bajnok el sem tudta képzelni, hogy a női párosok nem lesznek versenyben az aranyéremért, Kopasz Bálint és Varga Ádám teljesítményéről viszont azt mondta: ez maga a csoda.

Három érem született kedd reggel kajak-kenuban a tokiói olimpián, Kopasz Bálint fölényesen győzött a királyszámban, 1000 méteren egyesben, míg Varga Ádám második lett.

"A fiúktól el vagyok teljesen képedve. A középfutamban is Bálint már bátran versenyzett és ott is demonstrálta, hogy neki a döntőben sem lesz gondja. Aztán egy kamikaze futamot mutatott be 1000 méteren, valami hihetetlen. Ugyanennyire tudok az ezüstéremnek is örülni, mert Varga Ádám csak 21 éves. Tényleg egy csoda, amit ez a két srác csinált" – áradozott az InfoRádióban Szabó Gabriella.

A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó már nem volt ennyire boldog a női kettesek teljesítménye láttán. 500 méteren Kozák Danuta és Bodonyi Dóra egysége bronzérmes lett, míg a másik magyar hajó, Csipes Tamara és Medveczky Erika duója a negyedik helyen zárta a döntőt.

"Sokkhatás alatt állok,

nem tudtam elképzelni egy ilyen előfordulhat, hogy Danáék bronzérmet fognak végül átvenni, illetve hogy Tamiék leszorulnak a dobogóról.

Döbbenten állok a helyzet előtt" – mondta a Rióban ebben a számban aranyérmes kajakozó. Szerinte az erős hátszélben nagyon nehéz volt versenyezni, és óriási szerencséje volt az új-zélandi egységnek, mert ők inkább sprinterek, és a több másodperccel rövidebb szeles pálya nekik kedvezett, de ettől függetlenül nagyon megérdemelték az aranyérmet. Más kérdés, hogy ez nem volt annyira szerencsés a magyar lányoknak.

"Nagyon remélem, hogy a holnapra Dana és Tami oda fog tudni állni tiszta fejjel az egyes előfutamokra. Legjobban a négyesért aggódom, remélem, nagyon fog nekik hiányozni a mai érem…" – mondta Szabó Gabriella.

Arról is beszélt, hogy nagyon sokat számított a rajt, az eleve nagyon gyors új-zélandi kettős azonnal meg tudott lépni a mezőnytől.

"Pszichésen demoralizáló, amikor egy nagyon gyors páros így el tud lépni a rajtban. Szeretnek ilyenkor ferdén beállni, ezt most nem láttam, és mondta is Dana az értékelésnél, hogy nagyon gyorsan ellőtték a futamot, és ez megzavarta. Nagyon sajnálom, ha azon ment el, hogy a rajtban nem érezték magukat jól és kapkodás volt utána, de azért tény, hogy nagyon gyors az új-zélandi páros, ez egy megérdemelt, határozott győzelem volt" – ismerte el a háromszoros olimpiai bajnok.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szabó Gabriella: még sokkhatás alatt állok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást