Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Női kézi, magyar–brazil: Golovin Vlagyimir fontos előjelre hívta fel a figyelmet

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2021. július 26. 16:16
A magyar női kézilabda-válogatott 30-29-re kikapott a legutóbbi nyári játékokon ezüstérmes francia csapattól első csoportmérkőzésén a tokiói olimpián. A magyar együttes legközelebb kedden lép pályára Brazília ellen. Golovin Vlagyimir, az MTK női csapatának vezetőedzője szerint a vereség ellenére a magyar csapat jó benyomást tett a szurkolókra, és a játékosok hasznos tapasztalatokat szereztek.

Golovin Vlagyimir szerint bármely világversenyen, így az olimpián is az első mérkőzés komoly mentális terhet jelent a csapatok számára, a játékosok pedig jellemzően túlizgulják a helyzet. Az MTK női csapatának vezetőedzője felidézte, a franciák elleni összecsapás nem indult kedvezően, de aztán jót tett, hogy Elek Gábor szövetségi kapitány cserékbe kezdett. Pályára küldte például Háfra Noémit, aki percek alatt megmutatta, miért várják őt a magyar női kézilabda legjobbjának.

A szakember elismerően szólt a szakmai stáb azon döntéséről is, hogy már az első félidőben mindenki játéklehetőséghez jutott, amit jól is kamatoztattak a pályán. Szerinte egyértelműen a csapat erejét, tartását mutatja, hogy a hajrában sikerült a magyar lányoknak felzárkózniuk a franciákhoz. Megjegyezte, egy kézilabda-mérkőzésen néhány gól ide vagy oda, nem jelent sem előnyt, sem hátrányt, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a kapuscserét követően, Bíró Blanka szenzációs védéséinek is köszönhetően, a válogatott ott tudott lenni a végjátékban.

Bár végül egy góllal, 30–29-re veszített a magyar csapat, mégis óriási tartásról tett tanúbizonyságot Elek Gábor együttese – ismételte meg Golovin Vlagyimir –, aminek a legfontosabb üzenete, hogy

bárki ellen képesek lehetnek a bravúrokra.

A magyar női kézilabdázók következő ellenfelét, a brazilokat illetően a vezetőedző emlékeztetett, a két felkészülési összecsapáson sikerült a győzelem, csakhogy erre a korábbi világbajnok is emlékszik.

„Jobb helyzetben vagyunk önbizalom szempontjából, de ez egy világverseny, így nehéz bármit is jósolni, ezért az adott napon a legjobb formában lévő, legjobb akarattal bíró csapat fog győzni” – tette hozzá Golovin Vlagyimir.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
OLIMPIA - női kézi - Golovin edző elemez
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást