Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Márton Anna: bosszút akarok állni Rióért

Infostart
2021. július 26. 12:26
A magyar kardozót kizökkentették a kétes tusokra adott ítéletek az elődöntőben.

Márton Anna a tokiói olimpia elődöntőjében erősen kezdett, 6–6-ig tartotta magát az orosz Szofija Velikaja ellen, ám utána riválisa ellépett, és 15–8-ra nyert.

„Úgy éreztem, hogy az elején uralom az asszót, érzem a ritmust is, de ő is beleváltott és kizökkentett az a két-három kétes tus, amit úgy éreztem, hogy én adtam, de fordítva ítélt meg a zsűri. Elveszítettem a fonalat, ő pedig rutinos versenyző, hogy ezt kihasználja. Sajnálom, hogy arra nem készültem fel jobban, hogy a kétes tusok nálam lesznek, de ezeket figyelmen kívül kell hagyni” – értékelte a 26 éves kardozó.

A bronzért a francia Manon Brunet-val kell megküzdeni 12.45-kor – ő győzte le Mártont Rióban.

„Egy korosztály vagyunk, gyerekkorunk óta együtt vívunk, nagyon jól ismerjük egymást. Pörgős vívása van. Le fogom győzni, bosszút akarok rajta állni. Rióban tőle kaptam ki, de azóta nem tudott legyőzni egyszer sem – ez így is fog maradni.”