Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Akár duatlonra is módosíthatják a triatlont a Szajna rossz vízminősége miatt

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2024. július 30. 15:06
A nyílt vízi úszással ellentétben a triatlonnak nincs alternatív helyszíne a párizsi olimpián – mondta az InfoRádióban a Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatója. Lipták Tamás hozzátette: ha szerdán sem lehet megrendezni a férfiak és a nők versenyét, újabb halasztás következik. Pénteken viszont mindenképpen elrajtol a mezőny, az viszont kédéses, hogy milyen versenyformátumban.

A Szajna nem megfelelő vízminősége miatt egy nappal elhalasztották a férfi triatlonosok kedd reggelre kiírt versenyét a párizsi olimpián. A tervek szerint szerdán – közvetlenül a női verseny után – 10 óra 45 perckor rendezik meg, de csak akkor, ha a víz minősége megfelelő lesz, vagyis a szennyezettsége a határérték alá süllyed.

A Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatója az InfoRádióban elmondta: korábban nem kaptak tájékoztatást a szervezőktől arról, hogy adott esetben opció lehet az egynapos halasztás, ugyanis a férfi és a női verseny pótnapjának eredetileg augusztus 2-át jelölték ki. Ez az időpont egyébként továbbra is áll, tehát ha szerdán sem versenyezhetnek a triatlonosok Párizsban, akkor pénteken próbálják meg megrendezni a versenyt.

Az indokok nem lepték meg a magyar szövetség vezetőit, hiszen az elmúlt időszakban rengeteg hír jelent meg arról, hogy gondok vannak a Szajna vízminőségével. Múlt hét végén pedig az esőzések következtében ismét átlépte az egészségügyi határértéket a folyó vízminősége, ugyanis baktériumok és különféle kórokozók lepték el a Szajnát, amelyben így nem lehet huzamosabb ideig tartózkodni.

Lipták Tamás hozzátette: a magyar szövetséget arról tájékoztatták a franciák, hogy még a tudósok is értetlenül állnak a jelenség előtt, ugyanis

korábban 24-36 óra alatt kitisztult a Szajna egy-egy csapadékosabb nap után, most azonban ez nem történt meg.

A mérések és az előrejelzések alapján szerdán reggel már megfelelő, sportolásra alkalmas lehet a folyó vízminősége, ugyanakkor az sem mindegy, hogy milyen a sodrása. Versenyt csak akkor lehet biztonságos körülmények között rendezni a Szajnában, ha egy méter/másodperc alatti a sebessége.

A férfi mezőnyben Bicsák Bence és Lehmann Csongor, míg a nőknél Kuttor-Bragmayer Zsanett képviseli a magyar színeket a párizsi olimpia triatlonversenyein. Az illetékes szervek kedden hajnalban, 3.30-kor tartottak megbeszélést a kialakult helyzettel kapcsolatban, a magyar szövetség képviselői pedig nem sokkal később tájékoztatták a magyar indulókat a halasztásról, így visszaaludhattak, és pihenhettek tovább. Lipták Tamás elmondása szerint háromnegyed öt előtt tudták meg a magyar sportolók, hogy kedden nem lesz verseny. Bicsák Bence és Lehmann Csongor így kedden egy kicsit lazíthat, és alapvetően nyugodt körülmények között készülhet a szerdai megmérettetésre – már ha valóban lesz verseny szerdán.

A szakmai igazgató hozzátette: nem könnyítette meg a résztvevők helyzetét az sem, hogy

a kialakult helyzet miatt pályabejárást sem lehetett tartani.

Tavaly augusztusban ugyan rendeztek egy tesztversenyt a Szajnában, amikor pályabejárás is volt, ezenkívül azonban nincs tapasztalatuk a versenyzőknek a folyóval, annak minőségével kapcsolatban. „A Szajna nemcsak a versenyzőket, hanem a tudósokat is napról napra meg tudja lepni, így nagyon nehéz tervezni” – állapította meg Lipták Tamás.

Ami biztos: bár a férfi triatlonosok versenyét elhalasztották, a rajthelyválasztás már megtörtént, amit nem fognak módosítani, bármi is lesz a Szajnával. „Mindenki egy kicsit a sötétben tapogatózik, az egész mezőny kivár, és próbál alkalmazkodni a helyzethez” – jegyezte meg a szakmai igazgató.

A szervezők jelezték, hogy ha a nyílt vízi úszók versenyeit nem lehet megrendezni a Szajnában, akkor az evezős és kajak-kenu versenyeknek otthont adó Vaires-sur-Marne lehet a versenyhelyszín,

a triatlon esetében azonban nincs alternatíva, nincs lehetőség helyszínmódosításra.

Lipták Tamás közölte: ha szerdán sem engedik a körülmények a versenyzést, akkor pénteken tartják meg a versenyt, további halasztás biztosan nem lesz. Ha utóbbi forgatókönyv valósul meg, akkor több lehetőség közül választhatnak a szervezők. Jobb esetben rövidtávú, rosszabb esetben sprinttávú verseny lesz, de még azt sem lehet kizárni a magyar szövetség szakmai igazgatója szerint, hogy

duatlonra módosul a triatlon, így futásból, kerékpározásból, majd újra futásból állhat a versenyszám.

„Nekünk, magyaroknak nagyon fontos versenyszám az úszás, amiben meglehetősen jók vagyunk, úgyhogy nagyon bízunk benne, hogy nem módosítják át dutalonra a versenyformátumot” – reménykedett Lipták Tamás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Akár duatlonra is módosíthatják a triatlont a Szajna rossz vízminősége miatt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást