Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Muhari Eszter harmadszor is legyőzött egy ázsiai vívót – jöhet az elődöntő!

Infostart
2024. július 27. 16:32
Muhari Eszter újabb asszót nyert meg, csodálatos vívással. A kínai Ju Szi Han ellen 15-10-re nyert a negyeddöntőbe, s immár a legjobb négy között jár.

Az első három percben óvatosan vívtak mind a ketten, az első három percben csak Muhari Eszter adott (két) egylámpás tust, s volt egy együttes találat, 3-1. A második három perc fordulatos vívást hozott. A magas, hosszú kezű kínai vívónő 4-4-nél egyenlített, de Muhari Eszter újítani tudott, 7-5-re vezetett az utolsó harmad előtt.

A kínai 7-7-nél megint egyenlített, de szerencsére egyszer sem tudta átvenni a vezetést. A hajrára pedig Muhari Eszter ismét elővette lehengerlő hajráját, szórta az egylámpás tusokat, és 15-10-re nyert.

Az esti programban Auriane Mallóval, az idei bázeli Európa-bajnokság ezüstérmesével vív. A 30 éves francia két ukrán és egy amerikai vívónőt ejtett ki, az első két asszója szoros volt, az Európa-bajnok Vlada Harkova ellen 15-10-re nyert. Muhari Eszter asszója 19.25-kor kezdődik Auriane Mallo ellen.

A másik párban az észt Nelli Differt a kétszeres egyéni vb-bronzérmes, hongkongi Vivian Kong csatázik majd.