Alkalmasint nincs ember, aki ne találná ki: a címzett Lionel Messi, akiről most úgy tartják az argentinok – szűrhető le a La Nacion, a Clarín vagy az Olé írásaiból –, hogy éppen úgy megnyerte Argentínának a világbajnokságot, mint Diego Armando Maradona 1986-ban. Külön értékelték a mindig szolid Messi hollandok elleni kiszólását...
Persze, kijut az elismerés a többieknek is, elsősorban a szövetségi kapitánynak, Lionel Scaloninak is, akiről azt írta a Clarin, hogy „40 évesen tapasztalatlannak minősítettek, de aki ma már Menotti és Bilardo asztalánál ül“. (Utalás a korábbi két világbajnok argentin szövetségi kapitányra. Scaloni egyébként 44 éves most, Menotti negyven, Bilardo 48 éves volt a címnyeréskor.)
Az argentin futballban eddig alapvetően két nagy edzői iskolát tartottak számon az elmúlt négy évtizedben, voltak a menottisták és a bilardisták. Talán egyszer lesznek scalonisták is. Az első lépés ehhez, hogy az argentin sajtó immár La Scalonetának nevezi a válogatottjukat. Vagy úgy nevezi Los Lioneles, utalva a kapitányra és a csapatkapitányra, Scaloni és Messi keresztnevére.
Ők ketten különleges kapcsolatban vannak, Scaloni azt mondta a döntő után: „Fenn kell majd tartani egy helyet Messinek a következő vb-re. Kivívta a jogot, hogy ő döntse el, mit akar csinálni. Mi mindannyian azt akarjuk, hogy folytassa. A 10-es mez mindig ott lesz Lionelnek.”
Maga Messi is úgy nyilatkozott, nem hagyja abba, hogy folytatja – azt nem mondta meg, hogy meddig… De azt hangsúlyozta, bajnokként akar még játszani a válogatottban.
Buenos Airesben délután volt, amikor lefújták a döntőt, az emberek tódultak az utcára. A futballünneplés szokásos helyszínén, az obeliszknél, a Plaza de la Repúblicán legalább félmillió ember ünnepelte a világbajnoki címet, éltették Leo Messit és a játékosokat, akik egytől egyig 10-es kaptak az Olétól a döntőbeli teljesítményükre.
A La Nacion azt írta: „Messi, ma megszületett a legnagyobb bálvány a következő argentin generációk számára. A kapitány felvett egy hátizsákot, amit egyedül vitt. A rosariói ember megálmodta, előkészítette és végrehajtotta; aztán a Luszailban ünnepelt a családjával, a csapattársaival és a rajongóival.”
A Clarínt érdemes idézni: „Egy igazságos Isten Lionel Messinek adta a megérdemelt díjat. Leo az utolsó meccsét játszotta a világbajnokságokon, két gólt szerzett, és tizenegyespárbajban belőtte a sajátját. Nem hagyott kétséget: ő a legjobb a világon.” S még:„Messi, ennek a világbajnok csapatnak a lelke. Di María, a kitartás, a soha fel nem adás jelképe is megérdemelt egy ilyen búcsút.”