Nyitókép: Matthias Hangst/Getty Images

Franciaország nem játszott jobban, de továbbjutott

Infostart
2022. december 10. 20:00
A francia válogatott kétszer is vezetett az angolok ellen a katari világbajnokság utolsó negyeddöntőjében. Az első bekapott gólt Kane büntetőből kiegyenlítette, a másikat nem tudta, mert kihagyta a második tizenegyest. Az elődöntőben Franciaország játssza majd a második mérkőzést, Marokkóval.

(A mérkőzést élőben tudósítottuk, ezt a cikk második felében visszaolvashatják.)

A találkozót a francia gólrekorderré a lengyelek elleni nyolcaddöntőben előlépő Olivier Giroud fejese döntötte el a második félidőben. Az angolok Harry Kane révén percekkel később büntetőt hibáztak.

A franciák a szerdai elődöntőben Marokkó csapatával találkoznak, amely első afrikai válogatottként jutott négy közé a világbajnokságok történetében.

Az angol válogatott a tizedik vb-negyeddöntőjéből a hetediket bukta el, ezzel tovább rontotta a negatív rekordot.

Mindkét csapat nagy lendülettel kezdett, a franciák pedig bő negyedóra elteltével megszerezték a vezetést Tchouameni remek átlövésével. Az angolok fokozták az iramot, de riválisuk a francia rekordot jelentő 143. alkalommal válogatott Hugo Lloris védéseinek köszönhetően őrizték előnyüket.

A fordulást követően is maradt az angol nyomás, ezúttal azonban ez gyorsan meghozta az eredményét, a franciák gólszerzője, Tchouameni késett el a 16-oson belül, Harry Kane pedig értékesítette a büntetőt. A Tottenham klasszisa 53. alkalommal volt eredményes a nemzeti csapatban, ezzel beérte Wayne Rooneyt az angol örökranglista élén.

Az egyenlítés után lassan felébredtek a franciák, Giroud közeli lövését előbb még nagy bravúrral védte Pickford, de a Milan csatára pár pillanattal később fejjel is próbálkozhatott közelről és nem is hibázott.

Nem örülhettek sokáig a franciák, Theo Hernandez buta szabálytalansága után ugyanis újabb büntetőt kaptak az angolok, Kane azonban fölé bombázott.

A hajrában nyomtak a szigetországiak, de már nem volt a játékukban annyi veszély, mint korábban. Ennek ellenére még a ráadás utolsó pillanatában ott volt a lehetőség, Marcus Rashford 18 méterről, tökéletes helyről rúghatott szabadrúgást, de a labda felülről érintette csak a hálót.

Az élő tudósítás

Az egyik ágon már kialakult az elődöntő, a horvátok és az argentin játszanak majd december 13-án, kedden. Azt is tudjuk, hogy másnap a marokkóiak léphetnek pályára – de ki ellen? Vagy a franciák, vagy az angolok ellen. Korábban még egyik csapat sem tudott két egymást követő vb-n az elődöntőbe jutni. Most, miként egy napja a horvátoknak, ez sikerül.

A francia válogatott kezdő tizenegye: Lloris – Koundé, Varane, Upamecano, T. Hernández – Tchouaméni, Rabiot – Dembélé, Griezmann, Mbappé – Giroud. Az angoloké: Pickford – Walker, Stones, Maguire, Shaw – Henderson, Rice, Bellingham – Saka, Kane, Foden.

Giroud-é volt az első helyzet, Pickford védett.

A 16. percben Upamecano erőszakosan labdát szerzett, abból indult az akció, Mbappé Griezmann-nak tette, majd némi passzolgatás után Tchouaménihez került, aki a lábak között, 20 méterről, a jobb alsó sarokba küldte a labdát, 1-0 a franciáknak.

A 20. percben Saka szabadrúgást harcolt ki, 19 méterre a francia kaputól. Luke Shaw lőtte, Hugo Lloris ölre fogta.

A félidő közepén Kane került helyzetbe és túl közel a kapushoz, klubtársa, Hugo Llrosi szépen védett. A 25. percben másfél percen át nézte a VAR, hogy Kane-nel szemben szabálytalankodott-e Upamecano a tizenhatos vonalán (vagy már belül), de nem kaptak tizenegyest az angolok.

Harry Kane veszélyes, lövése megpattant egy védőn, Llorisnak nagyot kellett védenie.

Túlvagyunk félórán, az angolok többet birtokolják a labdát, de a franciák vezetnek.

Nem sokat változott a játék képe, a félidő utolsó harmadában azonban az angolok nem tudtak helyzetet kialakítani. Az első félidő 50 percig tartott.

Dembélé sárga lapja volt a második játékrésznek az első, Jude Bellingham lövése pedig a második eseménye. Utóbbit Hugo Lloris nagy bravúrral védte.

Aztán az 54. percben Tchouaméni felslegesen buktatta Sakát a a tizenhatoson belül. A jó okkal megítélt büntetőt Harry Kane értékesítette, megszerezve 53. gólját az angol válogatottban. Utolérte az örökrangsor élén Wayne Rooney-t.

A franciák azonnal rákapcsoltak, Rabiot lövését védte Pickford, majd Mbappé meghúzta a szélét, de Dembélé nem tudta befejezni az akciót.

Utána ismét kiegyenlítetté vált a játék, az angolok is támadtak. A 70. percben Maguire fejelt kapura, a labda kívülről súrolta a kapufát. Veszélyesebbek a támadásaik.

Ellenben a 76. percben meg Pickford védte Giroud kilencméteres lövését.

Ám egy perccel később már tehetetlen volt: Griezmann tökéletes beadásánál Giroud megelőzte Maguire-t, a hálóba fejelt. 2-1 a franciáknak.

Olivier Giroud gólja (Fotó: Matthias Hangst/Getty Images)

Nem sokáig örülhettek a franciák, mert Théo Hernandez, eléggé feleslegesen, fellökte a tizenhatoson belül az egy perccel korábban beállt Mason Mountot. A VAR-ozás jött az újabb büntető, újra Harry Kane állt a labda mögé. De nagyon tartott Lloristól, s az égbe lőtt.

A játékvezető nyolcperces hosszabbítást rendelt, az angolok nagy erőfeszítéseket tettek. Ám a pewrcek lefutottak, a világbajnok franciák jutottak be az elődöntőbe, ők játszhatnak majd szerdán a marokkóiakkal.