Nyitókép: Alexandre Schneider/Getty Images

Lionel Messi és két mexikói lesz kedden az ünnepelt: összeköti őket a magyar válogatott

Infostart
2022. november 22. 08:15
Kedden három olyan futballista is pályára lép a tervek szerint, aki pályafutása ötödik világbajnokságán vesz részt. Korábban még egyetlen világbajnokságon sem lett egynél több futballista „ötszörös”, ráadásul korábban mindössze négyen jutottak el idáig, érzékelhető hát: vb-történelmi ez a nap.

A trió leghíresebb tagja természetesen Lionel Messi, akinek ez lesz a huszadik vb-mérkőzése, nála több találkozón csak Lothar Matthäus, Miroslav Klose, Paolo Maldini, Uwe Seeler, Wladyslaw Zmuda, valamint, egyetlen dél-amerikaiként és egyetlen argentinként, Diego Armando Maradona játszott.

Messi a vb-bemutatkozása óta eltelt 16 esztendő alatt a futballtörténelem egyéni díjakkal legjobban kidekorált alakja lett, aligha van olyan szurkoló, aki ne tudná, hogy az FC Barcelona játékosa volt, 2021 nyara óta pedig a Paris Saint-Germaint erősíti. Mind a négy korábbi világbajnokságán pályára is lépett, nem „csupán” kerettag volt.

Ez az utóbbi mondat igaz a mexikói Andrés Guardadóra is, aki a 179. válogatott meccsén, egyszersmind a 13. világbajnoki mérkőzésén játszik majd. Guadalajara szülötte, az Atlasban futballozott 2007-ig, azóta ellenben európai klubok, sorrendben a Deportivo La Coruna, a Valencia, a Bayer Leverkusen, a PSV és a Betis tagja volt, 2017 óta játszik Sevilla zöld-fehér csapatában. Beceneve a Principito, vagyis a Kisherceg.

Honfitársa, Guillermo Ochoa ugyancsak az ötödik világbajnokságán szerepel, de csak a harmadik lesz ez, amelyen pályára lép, 2006-ban és 2010-ben nem játszó tartalékként volt jelen a tornán. Mexikó futballtörténelmének harmadik nagyhírű, világszerte ismert és elismert kapusa. Egyik elődje, Antonio Carbajal volt az első, öt világbajnokságon szerepelt futballista (1950–1966), a másik, az esetenként csatárként is bevetett Jorge Campos „csak” kettőn védett. Carbajal – akkoriban kevesebb mérkőzést játszott még a mexikói válogatott –, bár 16 éven keresztül védett az El Triben, 48 válogatottságot számlált. Campos 130-at, Ochoa 131-et.

„Memo” Ochoa a mexikóvárosi Americában kezdte profi karrierjét, 2019 óta újra a patinás klub tagja. Közben Európában szerepelt, az Ajaccio, a Málaga, a Granada és a Standard Liége hálóját is őrizte. Ők hárman Lothar Matthäushoz, Gianluigi Buffonhoz és két mexikóihoz, Antonio Carbajalhoz és Rafael Marquezhez csatlakoznak. Érdekes, milyen sok a mexikói az öt világbajnokságra nevezett játékosok között: hétből négy.

Futballtörténeti különlegesség (és egyben véletlen), hogy mind a három keddi „ötszörös” a magyar válogatott ellen mutatkozott be nemzeti tizenegyében, 2005-ben.