Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Leekens nyugtatta le Hazard-t

Infostart
2018. július 10. 18:31
Georges Leekens egy interjúban arról beszélt, hogy a belga labdarúgó-válogatott nagy potenciállal rendelkezik.

„Ez a belga futball történetének a legjobb és legambiciózusabb generációja. Korábban egy negyeddöntőnek is örültek, most már a végső győzelem érdekli őket. Tunézia ellen öt-kettőre nyertek, mégsem voltak teljesen elégedettek. A fiúk férfiakká nőttek, a legideálisabb, huszonöt-huszonhét éves korban vannak, és amíg korábban a keret hatvan százaléka otthon futballozott, most mindegyik alapember jó külföldi klubokban játszik” – mondta a Przeglad Sportowy lengyel sportnapilapnak Georges Leekens, a belga és a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya.

Az nso.hu által szemlézett interjúban Leekens arról beszélt, hogy a belga válogatott előtt a határ a csillagos ég:

„Ha megvered Brazíliát, akkor nyerhetsz Franciaország ellen is. Ez a csapat elképesztő potenciállal rendelkezik”

– emelte ki.

Leekens megismételte, hogy a csapattal ő tette meg az első lépést, hiszen amikor 2010 és 2012 között másodszor is szövetségi kapitány volt, akkor a játékosok többsége már megfordult a keze alatt. A lap emlékeztette Eden Hazard esetére, akit egy 2011-es, Törökország elleni Eb-selejtezőn lecserélt, mire a játékos elhagyta a stadiont, és a meccs alatt elment hamburgerezni a családjával.

„Ha aranyérmesek leszünk, veszek neki tíz hamburgert – reagált nevetve a lengyel sportnapilap felvetésére a szakember. –

Eden fiatalként úgy viselkedett, mint egy playboy, le kellett nyugtatnom.

A botrány miatt két mérkőzésre eltiltottuk, de közben azt is tudtam, hogy a továbbiakban több szabadságot kell adnom neki.”

Azt mondta, Hazard volt az egyik legjobb játékosa, aki a mostani vb-n sokkal többet tett hozzá csapata játékához, mint a vetélytárs sztárok közül Cristiano Ronaldo, Lionel Messi vagy Neymar.

„Lukakutól már akkoriban, tizenhét évesen sokat vártak. Most ő a világ egyik legjobb csatára. Mindig gyors és erős volt, most még okos is. A csapatom legfontosabb, legintelligensebb tagja azonban Vincent Kompany volt.”

A magyar kispadról júniusban menesztett Leekens azt mondta, félreértések történtek a szövetséggel, ezért tartott csupán fél évig az együttműködés.

„Elmondtam, hogyan dolgozzunk, és hogy egyes meccsek eredményei nem a legfontosabbak. Több időre lett volna szükségem ahhoz, hogy valamit felépítsek, de azonnali javulást vártak. Az Európa-bajnokság után több játékos is távozott, a csapat katasztrofális állapotba került. Azt terveztem, hogy teljesen átszervezem a rendszert, de a vezetőknek más elképzelésük volt.”