Nyitókép: MTI/EPA/Szergej Csirikov

Hajnalig mulattak a moszkvaiak

Infostart / MTI
2018. július 2. 11:29
Tízezrek ünnepelték az utcákon, hogy a válogatott bejutott a legjobb nyolc közé, a reggeli lapok pedig euforikus hangulatban írtak a meccsről.

Moszkva belvárosában több tízezren özönlöttek az utcára, a városközpontban szinte teljesen leállt a felszíni közlekedés. A többség a fehér-kék-piros trikolort festette magára és zászlót lengetve hangosan kórusban éltette Oroszországot, míg az autókban veszteglő sofőrök tülköléssel vették ki részüket a hangzavarból. Még éjjel egykor is hangosak voltak a metróaluljárók, és hajnalig kisebb csoportokban ünnepeltek az oroszok.

A hazai drukkerek földöntúli boldogsága annak köszönhető, hogy többségük nem várt sokat a nemzeti együttestől, amely egyesek szerint minden idők egyik legrosszabb orosz csapata. Már azt bravúrnak tartották, hogy a szbornaja a Szovjetunió felbomlása óta először továbbjutott csoportjából, de azt legtöbben álmukban sem gondolták, hogy a legjobb 16 között reális esélyük lesz a spanyolok ellen.

Kivették a részüket az ünneplésből a hétfői lapok is:

A mese nem ért véget, az orosz eposz folytatódik, ez életünk világbajnoksága!

- ilyen címlapokkal jelentek meg a hétfő reggeli számok,

Igazi férfiak! Oroszország válogatottja negyeddöntős - és ez nem álom - írta értékelésében a Szovjetszkij Szport, emlékeztetve arra, hogy az ország éveken át csak temette és siratta a "szbornaját", ez a vasárnap azonban a feltámadás napjának bizonyult.

A lap, amellett, hogy méltatta a csapat "férfias" kiállását, külön kiemelte Sztanyiszlav Csercseszov szövetségi kapitányt, aki mindent előre látva - öt védőjátékossal - megint a helyes taktikát választotta, és a két tizenegyest kivédő Akinfejevet.

"Nem fontos, hogy válogatottunk számára miként ér majd véget ez a világbajnokság. Ezeket a nyári napokat már beírták a történelembe" - állította az értékelés.

A Szport-Ekszpressz szerint a jelenlegi az orosz történelem legjobb labdarúgó-válogatottja.

"Most már senki sem félelmetes a számunkra. Ki jöhet még? Horvátország? Anglia vagy Kolumbia? Franciaország vagy Brazília? Nem mindegy? Hiszünk benne, hogy mindenre képesek vagyunk. Mindenkit le fogunk győzni.

Ma szabad ilyet mondani és gondolni" - írta a cikk szerzője.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a TASZSZ orosz hírügynökségnek arról beszélt, hogy Putyin, aki zsúfolt munkarendje miatt nem lehetett ott a Luzsnyikiban, az első perctől az utolsóig végigszurkolta a mérkőzést, a meccs előtt és után is felhívta Csercseszov szövetségi kapitányt. Az összecsapást megelőzően közölte a válogatottat a csapatkörből továbbjuttató edzővel, hogy az összecsapás kimenetelétől függetlenül "országunkban senki sem fogja őket elítélni". A mérkőzés után az elnök gratulált a csapatnak a "lenyűgöző" győzelméért, Csercseszovnak pedig azért, mert eredményes taktikát választott.


KAPCSOLÓDÓ CIKK: