Nyitókép: Tolga Bozoglu

Thiago Silva visszatért oda, ahol kéthétnyire volt a haláltól

Infostart / Dénes Tamás
2018. június 17. 11:28
A futballtörténelemben először most játszik úgy a brazil válogatott, hogy az előző két vb-mérkőzését elveszítette. Ám az ötszörös világbajnok képviselői azt ígérik, már régen maguk mögött van a hazai rendezésű torna csalódása. Mint ahogyan sok minden más.

Például a kulcsjátékos, Neymar sérülése. Tite, a szövetségi kapitány azt mondta – nagy nemzetközi publicitást kapva –, hogy az első számú játékosa nem százszázalékos még, de játszik, képes arra, hogy vezéregyénisége legyen a csapatnak. Négy esztendeje, Brazíliában az volt a brazilok egyik gondja, hogy játékuk túlságosan is függött Neymartól. Miután a kolumbiaiak ellen megsérült, a válogatott éppen úgy összezuhant, mint az elődök 1998-ban Ronaldo betegsége után, igaz, magával a Fenoménnal is a pályán.

Apropó, 1998! Nemrégiben a BBC egyik elemzője úgy vélte, a brazilokat már nem nyomasztja a németek elleni, 2014-es, szörnyű 1-7, éppen úgy maguk mögött hagyták, mint 2002-re a párizsi történéseket. S utána megnyerték a világbajnoki címet.

Egyébként a németek elleni 1-7 aktív szereplői közül mindössze négyen, Marcelo, Fernardinho, valamint az akkor csereként beszálló Paulinho és Willian kaphat, kap most szerepet.

Tite az Alisson – Danilo, Thiago Silva, Miranda, Marcelo – Fernardinho – Willian, Paulinho, Coutinho, Neymar – Gabriel Jesus tizenegyet tervezi nevezni, ami Neymar játékától függően lehet 4-1-4-1, de akár 4-1-3-2-es hadrend is. Fred, a napokban a Manchester Unitedhez igazolt játékos sérült.

Thiago Silva visszatér a védelem tengelyébe – ahogy visszatért Oroszországba is. Tizenhárom éve, 2005-ben a Dinamo Moszkva játékosa volt, de nem játszott meccset, hat hónapon keresztül kórházban feküdt, tbc-vel. Az orvosai azt mondták, ha két héttel később kerül a kezükbe, meghalt volna.

Szinte az egész világsajtó esélyesnek tartja a brazilokat, s noha a korábbi sztárok, például Cafù vagy Rivaldo éppen Neymarban látják a torna leendő első számú csillagát, a brit sajtó nagyon fókuszál a Premier League-ben szereplő játékosokra is, kiemelve, hogy Gabriel Jesus akár a torna gólkirályi címére is esélyes lehet. Csapattársa, a londoni Chelsea-ben kitűnő idényt maga mögött hagyó Willian szerint az ifjú középcsatár elindul a tornán, hogy egyszer majd felérjen Ronaldo, a Fenomén magasságába.

Vladimir Petrović, a svájciak edzője szó szerint a következőket mondta a rosztovi sajtótájékoztatón: „Nem azért jöttünk ide, hogy szép meccset játsszunk, hanem, hogy rondán, de nyerjünk.” Kétségtelen, hogy az utóbbi vb-ken a legtöbb ellenfél megszenvedett a svájciakkal, akik a 2006-os és a 2010-es tornán összesen egy gólt kaptak. 2014-ben többet (hetet), de ott is igazából egy riválissal, az ötig jutó franciákkal nem bírtak. A 2016-os Eb-n is jól állt a védelem a lábán, négy mérkőzésen két gólt kapott. 2006 óta a külföldön rendezett Eb-k és vb-k közül egyedül a dél-afrikai világbajnokságon nem jutott túl a svájci válogatott a csoportkörön.

Az E csoport másik meccsén a legutóbbi világbajnokság egyik meglepetéscsapata, a Brazíliában negyeddöntőig jutott Costa Rica és Szerbia találkozik. A közép-amerikai csaoat legutóbbi tíz találkozójából csak kettőt nyert meg. A szerbek a selejtezőkben többek között az ír, walesi és osztrák együttest előzték meg. A legutóbbi vb-n nem szerepeltek, de most rutinos játékosokra és 2015-ös junior-vb-t megnyerő együttesre építve meglepetést is okozhatnak.