Nyitókép: MTI/EPA Pool/Laurence Griffiths

Az angolok edzője magára vállalta a felelősséget

Infostart
2021. július 12. 08:12
Vilmos herceg is vigasztalta az angol futballistákat. Harry Kane az elveszített Eb-döntő után azt mondta: a vereség bántani fogja az angolokat pályafutásuk végéig.

Gareth Southgate, az angolok szövetségi kapitánya szerint az elveszített Eb-döntő hihetetlenül fájdalmas, de játékosai mindent megtettek, amit csak lehet.

Az 1-1-es eredmény után Olaszország tizenegyesekkel nyert, úgy, hogy az angoloktól Marcus Rashford, Jadon Sancho és Bukayo Saka is rontott.

„A meccs utáni este hihetetlenül nehéz lesz mindannyiunk számára. Érezni kell ezt a csalódottságot, mert az ilyen lehetőségek ritkán jönnek el, de amikor visszatekintenek arra, hogy mit értek el, akkor büszkének kellene lenniük magukra. Megérdemlik az elismerést” – mondta a meccs után a szakvezető.

Southgate hozzátette, hogy Vilmos herceg, az angol szövetség elnöke is bement az öltözőbe vigasztalni a futballistákat.

„Nem hibáztatunk senkit. A tizenegyeslövőket én jelöltem ki”

– vállalta magára a felelősséget. A három hibázó egyaránt csereként állt be, Rashford és Sancho csak néhány percet töltött a pályán a sorsdöntő rúgás előtt.

A szövetségi kapitány szerint a csapata így is többet ért el, mint bármelyik válogatott az angol futball elmúlt 50 évében.

A csapatkapitány Harry Kane is csalódottan értékelt, a csatár szerint ez a vereség bántani fogja az angolokat pályafutásuk végéig.

„Büszkének kellene lennünk, nem tudtam volna többet nyújtani és a srácok sem. Tizenegyesekkel kikapni a legrosszabb érzés. Ez nem a mi esténk volt, de fel kell emelnünk a fejünket. Ez fájni fog egy darabig, de jó úton haladunk és remélhetőleg fejlődést érünk el jövőre.”