A magyar női kosárlabda-válogatott súlyos vereséggel kezdte meg szereplését a berlini világbajnokságon, mivel pénteken 99–53-ra kikapott az olimpiai ezüstérmes franciáktól.Völgyi Péter szövetségi kapitány együttese rég nem látott mérkőzésre készült, mivel a magyarok 28 év után jutottak ki ismét a világbajnokságra a 2024-es, ugandai előselejtező megnyerésével, majd az idén márciusi, isztambuli selejtezőtornán elért második helyükkel. A Törökországban vitézkedő csapatból Dubei Debóra lemondta a szereplést, Dombai Réka és Varga Alíz megsérült, Toman Petra pedig Amerikába ment. Az utóbbi hónapokban sérülésekkel küszködött Juhász Dorka viszont ismét rendelkezésre állt, igaz, a WNBA-s Minnesota Lynxtől csak a hétvégén csatlakozott a válogatotthoz. Az európai szezonban a török Galatasarayt erősítő centert - akit az előző Euroliga-idény legjobbjává választottak – egyértelműen a nemzeti együttes vezéreként emlegeti a sajtó, és a vb-t népszerűsítő plakátokon, molinókon is rendre feltűnik.
Ami az ellenfelet illeti, a francia csapat eddig inkább olimpiákon és Európa-bajnokságokon remekelt, a vb-ken kevésbé tudott komoly eredménnyel előrukkolni. Az Eb-ken 2001 előtt három második (1970, 1993, 1999) helyet ért el, majd 2001-ben hazai pályán, 2009-ben pedig Lettországban aranyérmet nyert a gárda, amely tavaly a negyedik helyen zárt. Az olimpiákon 2000-ben, Sydneyben mutatkoztak be a franciák egy ötödik hellyel, aztán az elmúlt négy ötkarikás játékokon két ezüst, egy bronz és egy negyedik hely volt a termés.
A vb-ken ugyanakkor az első 13 seregszemléből csak ötre jutottak ki, és csak az 1953-asról van érmük, egy bronz. A 2000-es évek kezdete óta állandó résztvevői a vb-knek, de két ötödik pozíció (2006, 2018) mellett csak egy hatodik, két hetedik és egy nyolcadik hely jutott nekik.
A magyar és a francia csapat legutóbb a 2023-as Európa-bajnokság bronzmérkőzésén csapott össze Ljubljanában. Akkor 82-68-ra győzött a rivális, a magyarokat viszont vigasztalhatta, hogy – 26 év után ismét – az első négyben zártak.
A 2021-ben kinevezett Jean-Aimé Toupane tanítványai közül heten voltak ott Berlinben a ljubljanai keretből, egyik sztárjuk, a nevadai születésű Gabby Williams két szezont a Sopron Basketnél töltött, és 2022-ben Euroligát nyert Gáspár Dávid együttesével.
A pénteki nyitónap utolsó meccsére bő fél ház – egészen pontosan 9728 néző – maradt az előző, német–spanyol találkozó 15 ezer fős közönségéből a Berlin Arénában, ahol a lelátókon mintegy háromszáz magyar szurkoló foglalt helyet. Legnagyobb örömükre Juhász duplájával indult a találkozó, Takács-Kiss triplával „köszönt be”, aztán az ellenfél 7-5-re vezetett először, majd Völgyi Péter 5–12-nél időt kért. Ennek ellenére a vb egyik esélyese csakhamar 13 ponttal elhúzott, Lelik és Kányási hármasa csak szépségtapasznak bizonyult, mert az első negyed végén már 11–29 állt az eredményjelzőn.
A folytatásban 20, majd 25 pont fölé nőtt a hátrány, és 14–50-nél pedig már igencsak nyomasztó lett a két csapat közti különbség. A bő hat perc alatt csupán három pontot összehozó magyarok mindössze 21 százalékkal céloztak a mezőnyből. A túloldalon az Európa Kupa-győztes Marine Johannes pedig alaposan megszórta magát. A franciák már kézilabdából ismert kínai figurával is próbálkoztak, és a nagyszünetre gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, ekkor 20–61 volt az állás.
Térfélcsere után behullott a kilencedik francia tripla, majd valamelyest csökkent a tempó, de a Völgyi-gárda így sem tudott negyven ponton belülre kerülni. Sőt, két pont híján ötven lett a távolság a 29. percben, ekkor már mindkét oldalon a gyakorláson volt a hangsúly. A 31–77-ről induló zárószakaszban már csak a számszerű végeredmény volt kérdéses, a francia válogatott - bár nyolc WNBA-játékosának késői csatlakozása miatt keveset tudott teljes kerettel készülni – igazolta félelmetes hírnevét, és megérdemelten nyert ekkora különbséggel is.
Völgyi Péter szövetségi kapitány együttese szombaton 14.15 órától Nigériával, végül hétfőn 14.30-tól a Koreai Köztársasággal találkozik a B csoportban. Az első helyezett közvetlenül a negyeddöntőbe jut, míg a második és harmadik gárda a nyolc közé kerülésért keresztbe játszik az A csoport harmadikjával, illetve másodikjával.
További eredmények, 1. forduló:
A csoport:
- Spanyolország-Németország 83-53
C csoport:
- Belgium-Törökország 89-75
D csoport:
Olaszország-Csehország 63-54
korábban:
A csoport:
- Japán-Mali 102-97
B csoport:
- Koreai Köztársaság-Nigéria 99-81
C csoport:
- Ausztrália-Puerto Rico 70-54
D csoport:
- Egyesült Államok-Kína 94-61