Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Megválasztották a Magyar Atlétikai Szövetség új elnökét

Infostart / MTI
2026. szeptember 2. 13:52
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) tisztújító közgyűlésén Tajti-Márton Anitát választották meg a szervezet új elnökének.

Azt már előzetesen lehetett tudni, hogy a szerdai közgyűlés egy új korszak kezdetét jelenti a sportágban, ugyanis 17 év után új vezetője lesz a szövetségnek.

A MASZ-t 2009-től Gyulai Miklós vezette, aki június 23-án jelentette be, hogy szeptember elsejével távozik posztjáról, miután a május végén megtartott közgyűlés titkos szavazással egyik beszámolót sem fogadta el, így a felügyelő bizottság és a könyvvizsgáló jelentését sem a 2025-ös költségvetésre vonatkozóan, továbbá a szakmai részt illetően a tavalyi tevékenységről, valamint az idei tervekről szóló beszámolót sem.

Július közepén aztán Gyulai jelezte, hogy lemond és elvárja, hogy Oroszi Zsuzsanna és Kriszt Balázs elnökségi tagokhoz hasonlóan az elnökség másik három tagja is távozzon posztjáról, annak érdekében, hogy teljes tisztújítást lehessen tartani. Németh Zsolt és Zsivoczky-Farkas Györgyi alelnök, valamint Tölgyesi Előd elnökségi tag viszont nem mondott le, a július 21-én rendezett rendkívüli közgyűlésen pedig a tagok megerősítették őket pozíciójukban.

A szerdai közgyűlésen a 17 év után júliusban lemondott Gyulai Miklós, illetve a napi ügyek intézésével a tisztújításig megbízott Deutsch Péter sem jelent meg. Utóbbi az ülés levezetésére Farkas Attilát bízta meg, aki előzetesen arra kérte a megjelenteket, hogy személyeskedéstől mentesen szólaljanak fel és a közgyűlés előtt álló feladatok elvégzésére koncentráljanak.

Az ülésen egy csomagban, titkos szavazás útján mondtak véleményt a küldöttek a májusban és júliusban is elutasított jelentésekről, amelyeket – titkos szavazás útján – ismét nem fogadott el a közgyűlés.

A folytatásban került sor az elnökválasztásra, amelyet megelőzően mindkét jelölt, Tajti-Márton Anita és Kovács Zoltán öt-öt percben tartott kortesbeszédet. Előbb utóbbi, a MATE-GEAC eddigi szakosztályvezetője szólalt fel, hangsúlyozva, hogy a MASZ-ban rendszerváltásra van szükség, mert rendszerszintűek a problémák.

Kovács Zoltán szerint át kell vizsgálni a szövetség működését, a pénzügyi folyamatokat, a felelősségi köröket. Beszélt arról is, hogy kiszámítható kapcsolatot kell kialakítani a klubokkal, és meg kell erősíteni a szakmai munkát mások mellett az edzőkkel, a klubokkal és a versenyszervezőkkel is. Hangsúlyozta: hogy "egyértelműsíteni szükséges, hogy a MASZ középpontjában a sportolók, a klubok, az atlétikát szerető emberek állnak".

Tajti-Márton Anita, a Szegedi Vasutas Sportegyesület társadalmi elnöke azzal kezdte, hogy sokat gondolkodott azon, elvállalja-e az elnökjelöltséget, mert pontosan tudja, mekkora felelősség egy ekkora közösség élére állni. Hangsúlyozta, hogy egy olyan szövetségre van szükség, amely meghallgatja a benne szereplőket és mindenkor annak tudatában kell működnie, hogy a szövetség van az edzőkért, a sportolókért, a tagszervezetekért és nem fordítva. Hozzátette, hogy az új vezetés alatt lehet majd kérdezni, lehet vitatkozni és lehet más véleménye, meglátása a tagjoknak.

A választáson a 70 szavazásra jogosult küldöttből 68 vett részt és 67-en adták le a voksukat. Közülük 38-an választották Tajti-Márton Anitát és 27-en a másik jelöltet, Kovács Zoltánt, két szavazat érvénytelen volt.

„Hatalmas megtiszteltetés, nagy öröm és óriási lehetőség, hogy életemben egy új kihívás kezdődik” – mondta a küldötteknek sikerét követően az olimpiai bronzérmes, fedettpályás világ-és Európa-bajnok korábbi súlylökő, akinek megbízatása két évre, 2028 szeptemberéig szól.

Egy olyan közösség vezetésének a felelősségét kaptam meg, amelyhez az egész életem köt. Szeretném megköszönni azoknak, akik az elmúlt hetekben véleményt mondtak, kérdeztek, vitatkoztak, kritikát fogalmaztak meg és javaslatokat tettek. Ha csak egy dolgot szeretnék, az az, hogy a mai nappal valódi párbeszéd vegye kezdetét – tette hozzá.

Később az MTI-nek elárulta, hogy kifejezetten izgult a szavazás előtt, de örül, hogy megkapta a bizalmat, melynek úgy érzi, meg tud majd felelni a jövőben. Mint mondta, már tavaly év végén is szóba került baráti beszélget során a lehetséges elnökjelöltsége, majd a májusi és a júliusi közgyűlések utám is kapott felkérést, s végül a családjával is egyeztetett mielőtt elfogadta volna.

Az döntött végül, hogy egy olyan csapat állt össze a jelenlegi elnökségi tagokkal és új jelöltekkel, akikkel úgy gondoltam, hogy egy olyan közeget tudunk kialakítani, amely tud együtt dolgozni – jegyezte meg Tajti-Márton Anita.

„Nyilván most egy átvilágításra, teljes átláthatóságra van szükség, illetve mivel a küldöttgyűlés újra nem szavazta meg például a tavalyi pénzügyi beszámolót és az idei szakmai tervet sem, ezeket rendbe kell tenni. Ezentúl pedig minél hamarabb létre kell hozni azokat a szakmai bizottságokat, amelyek támogatni tudják majd az elnökség munkáját.”

Három új elnökségi tagot is választottak. A tagságot a Tajti-Márton Anita által ajánlott jelölt személyek, Langár Bence, Molnár Balázs és Rutkovszky Ede nyerték el. Mandátumokat az elnökéhez hasonlóan két évre szól.