A nyíregyházi együttes vasárnap az OTP Bank Liga harmadik fordulójában Debrecenben szerepelt, és szenvedett 1-0-s vereséget. A vendégek szakvezetője a lefújást követően hevesen reklamált Rúsz Márton játékvezetőnél, aki előbb a sárga, majd a piros lapot mutatta fel neki.
A debreceni meccs második félidejében a nyíregyházi Temesvári Attila, hazai oldalról pedig Batik Bence egy vétlen szituációban összefejelt, miután egyszerre ugrottak fel a labdáért. Mindketten a földre kerültek, majd Temesvári ellenfele fölé hajolt, fel akarta segíteni, Batik azonban előbb belerúgott a lábába, majd könyökkel hátrafelé ütött és eltalálta az arcát. Rúsz Márton a DVSC futballistáját nem büntette, a nyírségiek játékosának viszont sárga lapot adott, majd a 92. percben második sárgával kiállította.
Az MLSZ szerdán közölte, hogy az első esetnél Rúsz hibás döntést hozott, amiért nem mutatott fel piros lapot az ellenfelét szándékosan megütő Batiknak, ezért a játékvezetőt megbünteti.
A kiállított Temesvári Attila a nyíregyházi klub közleménye alapján az automatikusan járó egy mérkőzésre szóló eltiltást kapta.
A MLSZ csütörtökön a honlapján közölte: Batik Bencével szemben fegyelmi eljárást indított.
A debreceni találkozóhoz kapcsolódik még, hogy a szurkolók „rasszista, diszkriminatív” megnyilvánulásai miatt eljárást indítottak a Nyíregyháza Spartacus FC-vel szemben is. Utóbbi vétség miatt a ZTE FC-vel szemben is eljárás indult, míg a zalai Joseth Peraza – akit Angyalföldön, a Vasas ellen 5-0-ra elveszített mérkőzésen állítottak ki azonnali piros lappal – egy meccset kénytelen kihagyni.
A másodosztályban a Videoton FC Fehérvár – Szeged-Csanád Grosics Akadémia (1-0) bajnokin osztott ki öt piros lapot a játékvezető, hármat játékosoknak. Hazai részről Balázs Teó és Murka Benedek, a vendégektől Mikló Roland kapott egy mérkőzésre szóló eltiltást. Hasonló büntetés a stábtagok közül a fehérváriaknál piros lappal kiállított vezetőedzőt, Pető Tamást, míg a szegediektől a két sárga után kiállított másodedzőt, Kapic Bekimet érinti.