A magyar jégkorong viszonylag sokat haladt előre az elmúlt 20-30 évben, de az elmúlt 24 évben nem volt ilyenre példa – próbálta érzékeltetni Kovács Attila, hogy mit is jelent az, hogy Songot Dománt draftolta egy NHL-es csapat. Az, hogy bekerül az észak-amerikai rendszerbe, ahol egyelőre nincsenek magyarok, ez egy egészen új perspektívát nyithat – akár a magyar jégkorong számára is – tette hozzá.
Bár korábban is voltak olyan magyar játékosok, akiket draftoltak – Szuper Levente, Vas János és Gröschl Tamás –, csak végül nem léptek pályára. Ez a sajátossága ennek a rendszernek, ugyanis az NHL-es csapatok csak a játék jogát vásárolják meg a sportolóknak – magyarázta a szakember.
Tudni kell, hogy az NHL-es csapatoknak másod- és harmadosztályú csapata is van, illetve ezen felül nagyon sok az együttműködésük különböző junior vagy akár egyetemi csapatokkal, tehát ha valaki bekerül a rendszerbe, csak az van biztosítva, hogy a fejlődését nyomon követik, segítik. És
csak akkor jöhet szóba, hogy jégre léphessen egy játékos valóban az NHL-ben, ha az adott csapat, jelen esetben a Buffalo azt érzi, segíteni tudja a sikerességüket.
A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint tehát Szongoth Domán egy viszonylag hosszú út első lépését tette meg, de ettől függetlenül nyilván az, hogy ő egyáltalán a radaron van, és az, hogy foglalkoznak vele, tudják, hogy ő kicsoda, az egy fontos lépés.
Mint Kovács Attila megjegyezte, látni kell, hogy azért az elmúlt 20-30 évben nagy változáson ment keresztül az NHL is. Nyilván a játékosoknak a fejlesztése sokkal hangsúlyosabb a mostani időszakban, mint korábban, illetve a játék is annyira megváltozott, hogy egészen más keresnek ezek a csapatok.
„Három magyar játékosnak már sikerült eljutni odáig, hogy felkerült a radarra. Most az a kérdés, hogy itt a negyediknek sikerül áttörni azt a falat, amit egyébként nagyon nehéz megtenni, legfőképp úgy, hogy Magyarország észak-amerikai tekintetben még mindig egy olyan nem tradicionális piac, ahonnan azért finoman szóval sem élveznek előnyt a játékosok” – fogalmazott.
A sportigazgató elmondta: a 18 éves Szongoth Dománnal az Újpesti Jégkorong Akadémián volt szerencséje együtt dolgoznia. Az első perctől kezdve úgy látta – legyen volt szó konditermes vagy jeges edzésről, meccsről vagy hogy a pályán kívül hogyan viselkedett –, hogy
egy egészen különleges srác, akinek a munkamorálja és a sportághoz való hozzáállása jó példa lehet a fiataloknak.
Ami pedig a gyakorlati játékát illeti, „svájci bicskának” nevezzük, mert minden fronton bevethető: meccseket dönthet el gólokkal, de ha arra van szüksége a csapatnak, védekezik, rendkívül megnehezítve az ellenfelek top játékosainak a játékát. Nagyon intelligens, egy hokis családból származó játékos, aki sokat néz jégkorongot, érti a sportot, érti a finomságokat, és nyilván megvan az a „motor” alatta, az a fizikum, ami lehetővé teszi azt, hogy kivitelezze azokat a dolgokat, amiket a fejében elképzel és amiket lát – jellemezte a magyar hokist a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója.
A cikk alapjául szolgáló interjút Kalapos Mihály készítette.