Az alapszámokat tekintve a BL-selejtezőben is már jelentős összeget kereső klub az Európa-liga alapszakaszába kerüléssel 4,31 millió eurót, a ligaszakasz 12. helyéért 300 000 eurót, a playoff kör sikeres megvívásáért, a nyolcaddöntőbe kerülésért további 1,75 millió eurót kap. Minden győzelméért 450 ezer euró, a döntetlenekért 150 000 euró jár.
A Magyar Nemzet számítása szerint a Fradi azzal, hogy végül az El-alapszakaszában a 12. helyen végzett, és 14 meccsből nyolc alkalommal győzni tudott a 4 döntetlen és a két veresége mellett, összesen 17,7 millió eurót kaszált, ami napi árfolyamon 6,65 milliárd forintot jelentett. Ehhez jött a Ludogorec ellen megkeresett összeg, így immár 19,75 millió eurónál, magyar pénzben 7,24 milliárd forintnál tart a Ferencváros. (Hasonló összeget kalkulált ki a Football Meets Data szakportál: 19,4 millió eurót.)
Megilleti majd még a Ferencvárost az UEFA a kupasorozat összbevételéből „visszaosztott” jutalma is, de ennek pontos összege csak a sorozat pénzügyi zárását követően derül ki.
Érdemes látni, hogy a magyar léptékkel valóban rendkívüli bevétel még sokkal, de sokkal nagyobb lenne, ha a Ferencváros a BL-ben indulna. A „királykategória” ligaszakaszának utolsó két helyén végző Villarreal és Kajrat – mindkettő nyeretlenül zárta a szakaszt – másfélszer annyi pénzt keresett, mint a Ferencváros. A BL tabelláján tizenkettedik Newcastle United a ligaszakasz végéig majdnem háromszor annyi pénzt keresett, mint a Ferencváros.
Ezért is lenne elképesztően fontos, hogy – ha a Ferencváros megnyerné a magyar bajnokságot – ősszel automatikusan főtáblás lehessen. A Football Meets Data legfrissebb számítása szerint továbbra is jó esély van arra, hogy – amennyiben a BL és az Európa-liga győztese bajnoki helyezése alapján egyébként is főtáblás lenne – a Ferencvárosnak ne kelljen selejtezőt játszania.