Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

A hosszabbításban úszott el a Fradi győzelme

Infostart / MTI
2025. október 5. 18:46
A címvédő Ferencváros 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán a kupagyőztes Paks ellen a labdarúgó Fizz Liga kilencedik fordulójának vasárnapi rangadóján.

A Ferencváros csütörtökön nemzetközi szinten is megfelelő iramú mérkőzést játszott és nyert meg a KRC Genk ellen az Európa-ligában, vasárnap azonban a paksiak a bajnoki elejétől próbálták megakadályozni, hogy Robbie Keane vezetőedző együttese ezúttal is lendületbe jöjjön. A hazai támadásoknál Varga Barnabást gyakran szabálytalanságok árán állították meg a vendégek, közben a Magyar Kupa címvédője – Pető Milán révén – az első kaput eltaláló lövéséből megszerezte a vezetést.

Érthető, hogy a vendégek próbálták féken tartani Vargát, mivel a 30 éves csatár a vasárnapi bajnoki előtt tizenöt gólnál tartott az ősszel. A válogatott világbajnoki selejtezősorozatában háromszor volt eredményes, a Bajnokok Ligája-selejtezőben hat, az Európa-liga-főtáblán eddig egy gólt szerzett, a bajnokságban pedig öt találattal kezdte a mérkőzést. Aztán a 31. percben már hatnál tartott, mivel egyenlített, s nem mellékesen a tizenhat őszi gólja közül a kilencediket érte el fejjel.

Fordulás után is rengeteg szabálytalanság tördelte a játékot, így a színvonal is visszaesett kicsit. A hazai cseréknek köszönhetően aztán a Ferencváros a hajrában ritmust váltott, de Bamidele Yusuf és Aleksandar Pesic is csak gólhelyzetig jutott. A szerb csatár a 87. percben mégis betalált, s úgy tetszett, a fővárosi zöld-fehérek megnyerik a rangadót, de a hosszabbításban Tóth Alex arcon csapta Windecker Józsefet a tizenhatoson belül, és a VAR-vizsgálat után a vendégek büntetőhöz jutottak, Windecker pedig egyenlített.

A két csapat a Groupama Arénában 2018 augusztusa után játszott újra döntetlent, amellyel a paksiak továbbra is veretlenek a bajnokságban, összességében pedig május közepe, tizenegy forduló óta nem veszítettek NB I-es meccset.