A holland edző a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a csere oka Kerkez korai sárga lapja volt - írja az index.hu.
A tréner indoklása szerint a "műesésért" kapott figyelmeztetés után "sohasem lehet tudni, mikor faultol megint" a játékos, és nem akarták kockáztatni, hogy a csapat 10 emberre fogyjon. Slot hangsúlyozta, hogy a mérkőzés megnyerésének ez lett volna az egyetlen akadálya.
A menedzser kitért Alexis Mac Allister lecserélésére is, aki a bokasérülése (hatalmas rúgást kapott a meccsen) mellett fizikailag sem volt még 100 százalékos állapotban. A döntést taktikai és a játékos egészségének megóvása érdekében hozták meg, hogy a jövő heti fontos mérkőzéseken (Bajnokok Ligája, majd a Mersey-parti derbi) is bevethető legyen.
A másik magyar, Szoboszlai Dominik kimondottan jó osztályzatokat kapott az angol újságíróktól.