Nyitókép: Gongora/NurPhoto via Getty Images

Itt a száguldó cirkusz első női versenymérnöke – képek

Infostart / MTI
2025. január 22. 07:25
A Forma–1 történetében először a Haas csapat női versenymérnököt nevezett ki az egyik pilótája mellé.

Az amerikai istállónál kedden mutatkozott be az új versenyző, Esteban Ocon, Komacu Ajao csapatvezető pedig ebből az alaklomból bejelentette, hogy a tapasztalt francia versenymérnöke Laura Müller lesz. Ez azt jelenti, hogy a futamok alatt Ocon a német szakemberrel lesz összeköttetésben és vele tud kommunikálni.

Esteban Ocon and his new race engineer Laura Mueller
byu/Brooht informula1

Az is kiderült, hogy nem Müller az egyetlen nő, aki fontos pozíciót kap a Haasnál, március 1-től ugyanis a Red Bulltól érkező Carine Cridelich fog felelni a stratégiáért.

A Haas új pilótapárossal kezdi meg az évet, ugyanis Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg helyett Ocon és az újonc, mindössze 19 éves brit Oliver Bearman vezeti majd a csapat autóit. Utóbbi versenymérnöke Ronan O'Hare lesz.