Nyitókép: Ryan McVay/Getty Images

Férfi jégkorong elit-vb-t rendezne Magyarország

Infostart / MTI
2024. szeptember 11. 19:19
A csehekkel közösen.

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) komolyan fontolóra vette a 2029-es férfi elit-világbajnokság megrendezését Magyarországon, és az erre vonatkozó szándéknyilatkozatot határidőre benyújtotta. A társrendező a cseh szövetség lenne.

Az MJSZ szerdai közleményében kiemelte, hogy az érdeklődő országoknak szeptember 1-ig kellett benyújtaniuk a Nemzetközi Jégkorong Szövetséghez (IIHF) a rendezési szándéknyilatkozatot, amelyhez ebben a fázisban még nem szükséges meglévő kormánygarancia, csupán a kormányzati támogatás lehetősége. Az MJSZ a szándéknyilatkozatot határidőre benyújtotta az IIHF-nek, és külföldi partnerrel közös rendezés lehetőségéről folytat tárgyalásokat. A tervezett magyarországi helyszín az MVM Dome lenne.

Magyarország sosem adott otthont elit felnőtt vb-nek, sem férfi, sem női vonalon. Külön vb-ket 1930-tól rendez az IIHF, Magyarország az 1929-es Európa-bajnokság házigazdája volt a Városligetben.

Alois Hadamczik, a cseh szövetség elnöke a brnói klub honlapján elmondta, hogy Brno városában új csarnok épül, és ott lennének az egyik csoport mérkőzései, a másikéi pedig Magyarországon. Hadamczik már személyesen találkozott Kolbenheyer Zsuzsannával, a magyar szövetség május 30-án megválasztott elnökével.

"Az egész a Magyar Jégkorong Szövetség elnökének telefonhívásával kezdődött, aki meg akarta velem beszélni a 2029-es világbajnokság társrendezési lehetőségét. Azonnal az volt a reakcióm, hogy ez egy kiváló ötlet, amely kombinálható az új multifunkcionális arénával Brnóban. A találkozónak egyértelmű célja volt megvitatni ezt a lehetőséget és a lehetséges együttműködést" - fogalmazott Hadamczik. "Kiváló szurkolók, új modern csarnok és belátható időn belül ismét Csehországban egy vb, ez egy tökéletes kombináció. További előnye, hogy amikor ismét Csehország lenne a szervező, Magyarország nem vár tőlünk cserébe társszervezést. Ez nem kölcsönös megállapodás."

A cseh elnök kiemelte: egyelőre szóbeli megállapodásról van szó a magyarokkal, és most az IIHF-fel való tárgyalások következnek.

"Nekünk kedvez, hogy idén nagyon jó hírnevet szereztünk magunknak, mind a világbajnokság látogatottságával, mind a lebonyolítással és a szerepléssel" - tette hozzá.

A brnói honlapon jelezték: kiemelten fontos, hogy Magyarország előbb nyerje el a házigazda jogát, míg Petr Bríza, az IIHF cseh alelnöke szerint a 2029-es világbajnokság Magyarországnak ítélése valószínűsíthető.

Kolbenheyer Zsuzsanna a cseh oldalon elmondta, hogy "van egy gyönyörű, új multifunkcionális arénánk Budapesten. A vb lebonyolításához azonban két csarnokra van szükség, ezért most potenciális társszervezőt keresünk. A Cseh Jégkorong Szövetséget és Brnót nagyon érdekli a velünk folyó tárgyalás ebben a témában. Most készülünk egy találkozóra, hogy megvitassuk ezt az elképzelést a hazai rendezésű sporteseményekért felelős vezetőkkel."

"Magyarország immár a vb elitcsoportjában szerepel. Szeretnénk még jobban felemelni a magyar jégkorongot. Egy ilyen rendezvény megszervezése lehetőséget ad arra, hogy több gyereket és több szurkolót hozzunk a sportághoz. Ez egy álom, amit megpróbálunk valóra váltani."

Kolbenheyer jelezte, hogy Magyarország nemrég például úszó- és atlétikai világbajnokságot rendezett.

"Szeretnénk a világ minden tájáról érkezőknek lehetőséget kínálni arra, hogy Magyarországra utazzanak éppen ilyen rendezvényekre. Szövetségünk mindent megtesz, hogy elnyerjük a rendezés jogát. Petr Brizával is tárgyaltam már. Miért ne lehetne Brno a vb másik rendező városa. Az új csarnokot itt a 2026/27-es szezonra nyitnák meg. A budapesti aréna több mint 17 ezer néző befogadására alkalmas. Szerintem jó együttműködés lehetne Brnóval. Láttuk az idei bajnokságot Prágában és Ostravában, nagy élmény volt számunkra. A torna csodálatos volt. Ez alapján megtanulhatjuk, hogyan kell ilyen nagy jégkorong-eseményeket rendezni" - fogalmazott a cseh klub honlapján Kolbenheyer Zsuzsanna.

A magyar szövetség emlékeztetett, hogy "a 2023-as vb-re benyújtott pályázat sajnálatos módon nem járt sikerrel, de a hazai és a nemzetközi jégkorong közösség reakciói egyértelműen jelezték az igényt egy magyarországi rendezés iránt. Az elmúlt két év során a Budapesten megrendezett, Kanada elleni mérkőzések nagy sikert arattak, rekordnézőszámmal zárultak, egyben bizonyítva a sportág hazai népszerűségét és az MVM Dome alkalmasságát jeges sporthelyszínként." A 2023-as vb-re Magyarország Szlovéniával pályázott volna közösen.

Az MJSZ hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország az elmúlt években számos sportág világversenyeinek adott otthont, és rendre bizonyította kiváló házigazda szerepét. A sportolók, sportvezetők és szurkolók egyaránt elismeréssel nyilatkoztak a rendezvények színvonaláról, és szívesen térnek vissza hazánkba. A szövetség hozzátette, az ilyen nagyszabású sportesemények nemcsak a turizmus számára jelentenek jelentős többletbevételt, hanem hozzájárulnak a sportág népszerűsítéséhez is.