Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Negyedik lett az erőemelő Tunkel Nándor

Infostart / MTI
2024. szeptember 4. 15:11
A 36 éves versenyző pályafutása második paralimpiáján szerepel.

Az erőemelő Tunkel Nándor 162 kilós teljesítménnyel a negyedik helyen végzett a 49 kilogrammos súlycsoportban a párizsi paralimpia keddi versenynapján.

Ebben a sportágban nincsenek előcsatározások, a sportolók egyből a döntőben bizonyíthatnak, a magyarokat pedig egyedül Zalaigrice törpenövésű díszpolgára képviselte a francia fővárosban.

A Power Ozi SE 36 éves versenyzője - aki pályafutása második paralimpiáján szerepelt, s nyolc éve, Rióban bronzérmes volt - a kilencfős mezőnyben ötödikként kezdte meg a versenyzést a La Chapelle Arénában, amely az olimpián a tollaslabdázók és a ritmikus gimnasztikázók küzdelmeinek adott otthont. Elsőre nem sikerült kinyomnia a 158 kilót, a két piros lámpa mellett csak egy fehéret kapott, azaz érvénytelen volt a kísérlete, így az első kör után az utolsó helyen állt.

Másodikra 160-at vállalt Tunkel, ez is nehezen ment, de a három bíró közül kettő megadta, így már volt érvényes gyakorlata, s feljött a hetedik helyre. Az a riválisok teljesítményét látva egyértelmű volt, hogy a magyar erőemelő ezúttal nem lesz harcban az éremért, de miután utolsó kísérlete során sikeresen birkózott meg a 162 kilóval, feljött negyediknek. A közönség nagy üdvrivalgással díjazta, hogy az első rontott gyakorlata után így visszajött, ő pedig örömében ugrált és edzője, Darázs Ádám nyakába ugrott.

Ekkor néhányan még hátravoltak a közvetlen riválisai közül, de ők sorra rontottak, így végül Tunkel Nándor remekül versenyezve a nagyszerű negyedik helyet szerezte meg.

"Az első gyakorlatom után kicsit összeomlottam, mert tudtam, hogy megvan az erőm, de valahogy a technika nem jött össze. Vissza kell majd néznem - nyilatkozott az MTI-nek a magyar erőemelő. - A melegítő teremben próbáltam elengedni a történteket és hergelni magam, hogy megvan az erőm. Az edzőm is sokat segített, a második gyakorlatomat pedig nagyon könnyűnek éreztem. Aztán ránéztem a kijelzőre és eldöntöttük, hogy harmadikra 162-őt vállalok, azt már sokszor megcsináltam. Amikor sikerült, már sejtettem, hogy meglehet a negyedik hely, azért is örültem annyira."

Tunkel Nándort a verseny előtt családja, barátai, ismerősei egy hosszú, buzdító videóval lepték meg, amelyben mindannyian támogatásukról és szeretetükről biztosították, a versenyző erre reagálva azt mondta: "Imádom őket és alig várom, hogy hazaérjek!".

A parasportoló még elárulta, hogy tavaly volt egy komoly sérülése, ezért rögös út vezetett számára a mostani versenyig, ráadásul a kvalifikációs viadalon, a kijutásért is kiemelkedőt kellett teljesítenie, ezért úgy érzi, két paralimpiát "nyomott le" rövid időn belül.

A 49 kilós súlycsoportban a címvédő jordániai Omar Qaradáé lett az aranyérem.

Eredmény: erőemelés, férfi 49 kg:

1. Omar Qarada (Jordánia) 181

2. Abdullah Kayapinar (Törökország) 180

3. Le Van Cong (Vietnám) 171

4. TUNKEL NÁNDOR 162